A legfőbb művészet tudod mi?
Derűs szívvel megöregedni!
Tenni vágynál! S tétlen maradni,
Igazad van mégis hallgatni.
Soha nem lenni reményvesztett,
Csendben hordozni a keresztet.
Irigység nélkül nézni másra,
Ki útját tett erősen járja.
Kezed letenni az öledbe,
S hagyni, hogy gondod más viselje.
Hol segíteni tudtál régen,
Bevallani alázattal szépen,
Hogy arra már nincs erőd,
Nem vagy olyan, mint azelőtt.
Így járni csendesen s vidáman,
Istentől rád rakott igádban.
Mi adhat ilyen békét nékünk?
Ha abban a szent hitben élünk,
Hogy a teher mit vinni kell,
Örök hazánkba készít el.
Ez csak a végső simítás,
A régi szívem semmi más.
Eloldja kötelékeket,
Ha e világ fogva tart minket.
Teljesen ezt a művészetet,
Megtanulni nehezen lehet
Ára öregen is sok küzdelem,
Hogy a szívünk csendes legyen
És készek legyünk beismerni,
Ön magamban nem vagyok semmi.
Akkor lelkünk kegyelmes Atyja,
a legszebb munkát tartogatja.
Ha a kezed gyenge más munkára,
Összekulcsolhatod imára.
Áldást kérhetsz szeretteidre,
Körülötted nagyra, kicsinyre.
S ha ezt a munkát is elvégezted,
És az utolsó óra közeleg,
Hangját hallod égi hívásnak,
Enyém vagy!!! Jöjj! El nem bocsátlak.