Sigmund Freud Rossz közérzet az emberi kultúrában c. műve a következő gondolattal indul: "Nem lehet attól a benyomástól szabadulni, hogy az emberek rendszerint hamis mértékekkel mérnek, hatalomra, sikerre és gazdagságra törekednek, és ezt csodálják másoknál, az élet valódi értékét pedig lebecsülik...megfeledkezünk az emberi világról és lelki életének a tarkaságáról."
Minden kornak megvan a maga szépsége és hibája. Mégis az az érzésem, hogy olyan időket élünk, ahol Freud megállapítása még inkább helyt álló. Sokszor elítéljük ezt a világot és hibáztatjuk, hogy milyen személytelenek lett. De kérdem én. Hova vezet ez?
Sajnos alapvető hibánk, hogy sokszor igényeink kielégítetlenek maradnak. Nem csak fizikai, hanem érzelmi igények is léteznek! Erről viszont képesek vagyunk megfeledkeni.
Szeretetben élni a legnagyobb próbatétel. Nem mindenki képes teljes szívvel átadnia magát az érzésnek. Ebben a társadalomban alig van helye az őszinteségnek, a megértésnek, a tiszteletnek, az önzetlenségnek. Nem ezt látjuk, nem ezt tapasztaljuk. Nincs időnk, hogy figyeljünk a másikra. Ami oda vezet, hogy elmulasztjuk azt a lehetőséget, hogy részesei legyünk annak a folyamatnak, amely egész életünket kíséri. A változásnak.
Úgy, ahogy szükségünk van ételre, hajlékra, szükségünk van arra, hogy figyeljenek ránk, hogy elfogadjanak, hogy szeressenek. Ha ez nem valósul meg, akkor nem tudjuk megvalósítani önmagunkat, és másban vagy máshol keresünk vigaszt vagy teljesen elszigetelődünk. Kapaszkodunk a szeretetbe, ahogy csak lehet, mert nélküle nem ér semmit az élet. Ha nem is mondjuk, de a hiányát érezzük. Ma már egyre inkább elfogadottabb, hogy nagyon sok betegség kiváltó oka lelki eredetű. Nem beszélve a visszafordíthatatlan cselekedetekről. Frusztráció, nyugtalanság, idegesség, menekülés, pótcselekvések, bezárkózás, magány, reménytelenség, sikertelenség, depresszió stb. Mindenki megélte már valamelyik tünetet. Ugye, hogy számos testi probléma vezethető vissza a lelki problémákból?
Mi a megoldás? Saját magunk. Megerősítést csak önmagunkban találunk, hogy újra észre tudjuk venni a jelen pillanat szépségét. Néha meg kell állni és megismerni a folyamatot, amely idáig vezetett. Természetesen sokat segíthet környezetünk, de feltétlenül szelektálni kell.
Az önzés, a kapzsiság, az irigység, a féltékenység, a szenvedés stb. mindig is léteztek a világban. Az ember mindig többre vágyott és fog vágyni, mint ami az övé volt és ezekért harcolni fog. Ki így, ki úgy. De hasonlítsunk össze olyan embereket, akiket szeretnek vagy szeretni képesek, illetve azokat, akik nem. Mennyire más módszereket alkalmaznak!
És miért hozom ezt szóba? Mert senkitől sem várhatjuk el, hogy megértsék a ki nem fejezett érzéseket és megvalósítsák álmainkat. Ezért ki kell fejeznünk szeretetre való igényünket is, hogy megismerjenek bennünket, hogy önmagunkat adjuk. Persze meg van a választás, hogy mindezt megtegyük felületesen vagy valódi szándékkal. Minél távolobbnak érzékeljük a problémát, annál kevésbé érezzük felelősnek magunkat érte. Így kerül előre az önzetlen én helyébe az önös én. Ezek után ne várjunk többet, mint amennyit kapunk. Nem régen éppen saját megérzéseimet vontam kétségbe, amikor a kapott jeleket azt hittem, félreértem. Tehát nem mindegy, hogy hogyan fejezzük ki érzéseinket!
A modern technikának köszönhetően sok embert megismertem: idősebbeket-fiatalokat, tanultakat-kevésbé képzetteket, ismerteket-kevésbé ismerteket, boldogokat-boldogtalanokat, szerencséseket- pecheseket. Kérdezheted, hogy miért fontos ez nekem. Mert érdekel mások lelki világa. Lehetsz bármilyen intelligens, értelmes vagy bölcs a testi-lelki harmónia elérése művészet... segítség nélkül senkinek sem megy. Ha beteg vagy, orvoshoz mész, ha a lelked fáj, leginkább szenvedsz... sokszor egyedül. Mert bármennyire is sok ember vesz körül, mégis valami hiányzik. Talán csak egy emberi szó, amelyből szeretet, megértés, biztonság árad... egy kedves emberi szó, amely akár életet is menthet.
Az emberi létnek rengeteg csodája van, de a legnagyobb talán a szeretet. A szerető ember állandóan tudatában van az élet örömeinek és csodáinak. Annyi minden van, ami boldoggá tehet minket, hiszen mindennek megvan a maga szépsége. Mégis olyan nehezen vesszük észre...
