Szó, mi szó, az összes tündöklő elme, aki valaha is létezett, egyetért abban az egyben, hogy sohasem lehet eléggé csodálkozni az emberi értelemnek ezen a homályán. Nem tűrik, hogy bárki elfoglalja birtokukat: ha csak kis nézetkülönbség adódik a határok nagyságát illetően, követekért és fegyverekért rohannak; azt viszont megengedik, hogy mások belegázoljanak életükbe, sőt, ők maguk iktatják be jövendő tulajdonosaikat.
Senki olyan nem található, aki szét akarná osztani a pénzét, közben az életét mindegyikük oly sokak közt osztja szét! Amikor az atyai vagyon megtartásáról van szó, szűkmarkúak, mihelyt azonban idejük feláldozására kerül sor, a legpazarlóbbak, holott egyedül ennek esetében tisztességes a fösvénység. Így hát kedvem volna az aggastyánok csoportjából kiemelni valakit: "Látjuk megélted az emberi életkor legvégső határát, már a századik, vagy még annál is többedik évedet taposod. Rajta adj számot életedről! Mondd mennyit rabolt el életedből a hiteleződ, a barátnőd, mennyit a királyod, mennyit a kliensed, mennyit a feleségeddel való veszekedés, mennyit rabszolgáid fegyelmezése, mennyit a hivatali lótás-futás a városban? Ezekhez add hozzá a betegségeket, melyek csőstől érkeztek rád, s add hozzá azt, ami haszontalanul múlt el! Láthatod, kevesebb éves vagy, mint amennyi az éveid száma. Idézd fel emlékezetedben: mikor voltál határozott szándékodban; minden hányadik napod telt el magadnak; mikor volt nyugodt az arcod, mikor volt félelem híján a lelked; mi az a mű, amit ily hosszú idő alatt létrehoztál; mennyien rabolták szét az életedet úgy, hogy közben észre sem vetted mit vesztesz; mennyit vitt el belőle a negédes fecsegés; mily csekély rész maradt neked a tiedből? Felfogod már, hogy időnap előtt halsz meg?" .
