Látható&láthatatlan

Öregedésem emlékezetessé tételére egyszer leírtam 45 tanulságot, melyet az életben felfedeztem. Ezt a cikkemet olvasták mind közül a legtöbbet, így hát 90. születésnapom alkalmával itt van még egyszer:

• Az élet nem igazságos, de ennek ellenére jó.
• Ha tanácstalan vagy, tegyél csak egy kis lépést.
• Az élet túl rövid, hogy az idődet valaki gyűlöletére pazarold.
• A munkád nem ápol majd ha megbetegedsz. Ezt a családod és a barátaid teszik majd, tartsd velük a kapcsolatot.
• Minden hónapban fizesd be a bankkártyáid számláit.
• Nem kell, hogy mindig minden vitát megnyerj, fogadd el, ha nem értetek egyet.
• Sírj valakivel, jobb, mint ha egyedül teszed.
• Haragudhatsz istenre, elviseli.
• Az első fizetésedtől spórolj a nyugdíjra.
• Ha a csokiról van szó, hiábavaló az ellenállás.
• Békélj meg a múltaddal, hogy a jelent ne ronthassa el.
• Nyugodtan sírhatsz a gyerekeid előtt.
• Ne hasonlítsd az életed másokéhoz, nem tudhatod, hogy az ő útjuk miről szól.
• Ha egy kapcsolatnak titokban kell lennie, te ne legyél a kapcsolatban.
• Bármi megváltozhat egy szempillantás alatt, de ne aggódj, isten nem pislog.
• Vegyél mély lélegzetet, megnyugtatja az elmét.
• Szabadulj meg mindentől, ami nem hasznos, szép vagy boldogító.
• Ami nem öl meg, valóban erősebbé tesz.
• Sosem késő, hogy boldog gyermekkorod legyen, de a második már csak tőled függ és senki mástól.
• Amikor azért kell küzdeni, amire igazán vágysz, soha ne add fel.
• Gyújtsd meg a gyertyákat, használj a szebb ágyneműt, vedd fel a drága fehér neműd; ne tartogasd különleges alkalmakra, a ma különleges.
• Készülj fel mindenre, majd sodródj az árral.
• Légy különös most, ne várd meg az öregkort, hogy lilát hordj.
• A legfontosabb nemi szerv az agy.
• Csak te felelsz a saját boldogságodért.
• Minden csapást az alapján ítélj meg, hogy öt év múlva számítani fog-e.
• Mindig az életet válaszd.
• Mindenkinek mindent bocsáss meg.
• Hogy más mit gondol rólad, az nem tartozik rád.
• Az idő majdnem mindent meggyógyít, adj neki egy kis időt.
• Bármilyen jó vagy rossz a helyzet, meg fog változni.
• Nem kell magad túl komolyan venni, senki más sem teszi.
• Higgy a csodákban.
• Isten Isten miatt szeret, nem azért aki vagy, vagy amit tettél.
• Ne vizsgáld felül az életet, jelenj meg és hozd ki belőle, amit lehet.
• Az öregedés még mindig jobb, mint fiatalon meghalni.
• A gyerekeidnek csak egy fiatalkora van.
• Végül csak az számít, hogy szerettél.
• Minden nap menj ki, ott történnek a csodák.
• Ha mindenki egy nagy kupacba gyűjtené a problémáit és másokét is megnézhetnénk, jól beérnénk a sajátunkkal.
• Az irigység időpazarlás, megvan mindened ami kell.
• A legjobb még csak most jön.
• Mindegy hogy érzed magad, kelj fel, öltözz fel és jelenj meg.
• Engedj.
• Az élet nem masnival jön, de mégis ajándék.
• A barátaink a szabadon választott családunk.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer négy gyertya. Annyira nagy volt körülöttük a csend, hogy tisztán lehetett hallani amint beszélgetnek.

Azt mondta az első: - Én vagyok a BÉKE. De az emberek nem képesek életben tartani. Azt hiszem el fogok aludni... Néhány pillanat múlva már csak egy füstölgő kanóc emlékeztetett a hajdanán fényesen tündöklő lángra. Azt mondta a második: - Én vagyok a HIT. Sajnos az emberek fölöslegesnek tartanak ,nincs értelme tovább égnem... A következő pillanatban egy enyhe fuvallat kioltotta a lángot. Szomorúan így szólt a harmadik gyertya: - Én a SZERETET vagyok! Nincs már erőm tovább égni. Az emberek nem törődnek velem, semmibe veszik, hogy milyen nagy szükségük van rám... Ezzel ki is aludt. Hirtelen belépett egy gyerek és mikor meglátta a három kialudt gyertyát felkiáltott: - De hiszen nektek égnetek kéne mindörökké! Elkeseredésében sírva fakadt. Ekkor megszólalt a negyedik gyertya: - Ne félj, amíg nekem van lángom meg tudjuk gyújtani a többi gyertyát. Én vagyok a REMÉNY !

A gyermek szeme felragyogott! Megragadta a még égő gyertyát és lángjával életre keltette vele a többit.

Add Uram, hogy soha ki ne aludjon bennünk a Remény!
Hadd legyünk eszköz a kezedben, amely segít megőrizni bennünk
és gyermekeink szívében a HIT, REMÉNY, SZERETET és BÉKE lángját.

Ne kergesd el a szomorúságot. Oktalanul jön, talán öregszel ilyen pillanatokban, talán megértettél valamit, elbúcsúzol a szomorúság negyedórájában valamitől. S mégis: a szomorúság megszépíti az életet...

Először is: az örömök, melyek eltűnnek, talán nem is voltak igazi örömök. Emlékezz csak... Aztán: a szomorúság egy váratlan pillanatban leborítja csodálatos, ezüstszürke ködével szemed előtt a világot, s minden nemesebb lesz, a tárgyak is, emlékeid is. A szomorúság nagy erő. Messzebbről látsz mindent, mintha vándorlás közben csúcsra értél volna. A dolgok sejtelmesebbek, egyszerűbbek és igazabbak lesznek ebben a nemes ködben és gyöngyszín derengésben.

Egyszerre emberebbnek érzed magad. Mintha zenét hallanál dallam nélkül. A világ szomorú is. S milyen aljas, milyen triviális, milyen büfögő és kibírhatatlan lenne egy teljesen elégedett világ, milyen szomorú lenne a világ szomorúság nélkül!

Lélekben megerősödni azt jelenti, hogy megtaláltuk azt az egyetlen fogódzót és támasztékot, amit nem mi készítettünk a magunk érdekei alapján, hanem ami öröktől fogva megvan. Lehet, olykor nagyon messze, de ugyanakkor nagyon mélyen a lelkünkben. Ekkor már nincs szükségünk más jellegű, pillanatnyi, érvényesülési érdekeink szerinti támasztékra és fogódzóra, ahhoz, hogy méltóságteljes emberi életet éljünk. 

Aki Lélekben megerősödött, átlátja és tudja minden minket érintő mozgásnak az eredetét és célját. Éppen ezért, nem lehet elkápráztatni, sem megijeszteni. Számára kicsinyes dolog a szemfényvesztés és méltatlan a félelem. Mert nem tapad semmi kápráztatóhoz, nem is veszíthet el semmit. Így nem zsarolható, és nem kényszerül kompromisszumra, megalkuvásra. 

Aki Lélekben megerősödött, az munkájában is azt teszi, ami túl van minden kicsinyes pillanatnyi nyereségen. Ezért nincs sem szüksége, sem igénye arra, hogy az öröknek kikiáltott, mégis ideiglenes rendelkezésekbe kapaszkodjon, azokkal fenyegetőzzön, vagy intézkedéseiben azokra hivatkozzon. Teszi egyszerűen azt, amit a Rend érdekében tennie kell. Utána pedig nem kell kezeit mosnia ahhoz, hogy a lelkét érezze tisztának. 

Aki Lélekben megerősödött, annak lépéseit nem az "aki mer, az nyer" irányítja, az nem hazardírozik, nem vakmerő, hanem bátor, erős és józan. Ezért tud, ha szükség a halállal is szembe nézni. Nem fenyegethető sem szenvedéssel, sem halállal. Aki Lélekben megerősödött, csak az képes a "lelki szalagmunka", a program-intézkedések buktatóit és veszélyeit felismerni, tudva, hogy ez nem vezet igazi megerősödésre. A rendszer hatalmi megnyilvánulásait - mind a magán, mind pedig a közösségi életben - ideig-óráig össze lehet keverni a megerősödéssel, de előbb-utóbb megmutatkozik mindkettő természete és hatása. A Lélekben való megerősödés útját csak az tudja megmutatni, aki maga is a Lélekben erősödött meg, tudva és tiszteletben tartva, hogy ezt az utat minden útmutatáson túl, mindenkinek személyesen kell megtalálnia és járnia. 

A Lélekben való megerősödés egyszersmind megújulás is. Újjászületés a szabadságra és a felelős életre, a magunk és a mindenség méltóságára.  

Csíki Hírlap, 2007. május 11.

A szellemi ember hivatása: meglátni és kimondani az igazat. Meglátni: vagyis elvetni mindenféle szemüveget, mely a maga színeződésével befolyásolhatná a tiszta látást. Legyen az a szemüveg divat, korszellem, politikai jelszó vagy közösségi elfogultság. Tiszta szemmel nézni, és tiszta szemmel látni: ez a szellemi ember elsődleges hivatása...

A szellemi ember köteles kimondani az igazat. Kötelezi őt erre az Istentől kapott írástudói rang, a látás és a kimondás képessége. Kötelezi őt erre magasabb rendű emberi mivolta és nem utolsó sorban a hitel, melyet szava - akár igazat mond, akár nem - az emberi tömegek fölött élvez.

A szellemi ember felelőssége nem ismer megalkuvást és a jövendő könyörtelenül számon kér tőle minden kimondott szót. Az emberiség nagy perceiben a szellemi ember a koronatanú: eskü kötelezi arra, hogy az igazat vallja, csak az igazat és elhallgatás nélkül a teljes igazságot. Tanúvallomásától függ a perek kimenetele, és ha hamis tanúnak bizonyul: világkatasztrófákat von maga után. Köteles kimondani hangos szóval az igazságot, kínzókamrában és bitófán éppen úgy, mint bársonyszékben

Jólétben élünk
- de jól nem vagyunk.
Nem csak folyóink vize és városaink levegője bűzlik
- bennünk is bűzlik valami.

Lógó nyelvvel futkosunk ide-oda, és keressük az életünket.

- Amit azonban találunk, az a semmi, az az üresség, amiből mások üzletet csinálnak.
Kiharcoltuk magunk számára a szabadságot, minden kötöttségen, tabun és tekintélyen túltettük magunkat. Szabadok vagyunk
- csak éppen az örömtelenség fojtogat bennünket.
Kinyilvánítottuk tiltakozásunkat. Ruhánkkal, frizuránkkal, keményen dübörgő zenénkkel kiborítottunk másokat. de mi a célunk?
- Olyan, mint a tengerész előtt a távolodó, ködbe vesző part.
Fütyülünk az illendőségre, az erkölcsre, a tízparancsolatra. A szerelmet, a sexet és az élvezetet úgy használjuk, ahogy akarjuk
- és csak üresnek, elhasználtnak érezzük magunkat, a szerelmet bemocskoljuk.
ellene vagyunk a megállapodott életű emberek haszonszerző üzleteinek
- a rock- és popsztárok viszont a mi pénzünket vágják zsebre.
Meg akarjuk változtatni a társadalmat
- de a kábítószerek, az alkohol és az örökös nikotin elpusztítanak bennünket.
Keressük és élvezni akaruk az életet
- és mégsem leljük benne örömünket. a dózis egyre nagyobb lesz, és vele együtt az üresség is.

1. A vadlibák csoportosan "V" alakban szállnak. Repülés közben mozgatják szárnyukat, s a levegő felhajtóereje fenntartja a következő libákat. Így lehetséges, hogy 71 %-kal hosszabb távolságot tudnak megtenni, mint ha csak egyetlen pár repülne.

Ha egymást segítve dolgozunk, s közösségi szellemben végezzük a munkát, sokkal gyorsabban és könnyebben érjük el e célt.

2. Ha a vadliba kirepül a sorból és egyedül próbál célhoz érni, azonnal lelassul, mert nem segíti őt többé a levegő emelő hatása, amelyet a többi vadliba szárnycsapásai biztosítanak számára. Így gyorsan visszarepül a sorba, hogy repülése könnyebbé váljon a társai erőfeszítése által.

Ha van annyi eszünk, mint egy kanadai vadlibának, akkor együtt dolgozunk a közösséggel, a közös cél érdekében.

3. Amikor a vezető vadliba elfárad, egy másik veszi át helyét az élen.

A közösségben el kell fogadnunk egymásrautaltságunkat, s a megfelelő pillanatban átadni, vagy átvenni a munkát éppúgy, mint a vezetést.

4. Repülés közben a hátsó vadlibák hangosan gágognak, hogy az elsőket erőfeszítéseikben biztassák.

A közösség nem létezhet szurkolók nélkül, és fontos, hogy a gágogás biztató legyen.

5. Ha egy vadliba megbetegszik, két társa leszáll vele, s addig együtt maradnak, míg meggyógyul, vagy elpusztul. A libák ezután visszatérnek a saját közösségükhöz, vagy hármasban, vagy már csak kettesben. Olykor egy másik közösséggel repülnek, míg el nem érik a sajátjukat.

Ha annyi együttérzés lenne bennünk, mint a vadlibákban, átsegítenének egymást a nehéz időkön, ahogyan ők teszik.

Gyakran megkérdezik az emberek a vallások képviselőit: Ha van Isten, miért engedi meg azt a sok szenvedést és bajt, amely sújtja világunkat, benne a sok ártatlan embert és gyermeket? Az alábbi interjú találó választ ad a kérdésre.

Billy Graham leányával készítettek interjút az egyik rádióműsorban, amelyben Jane Clayson riporternő megkérdezte őt az utóbbi idők borzalmas eseményeivel kapcsolatban: Hogyan engedhette meg Isten, hogy ilyenek történjenek?

Anne nagyon mély, éleslátásra utaló választ adott:

Úgy hiszem, Istent nagyon elszomorítja, ami velünk történik, ám évek óta azt mondjuk neki: menj ki az iskoláinkból, a kormányunkból, és távozz az életünkből. És Ő, amilyen udvarias, csendben hátrahúzódott.

Miképpen várhatjuk el Istentől, hogy áldását és védelmét adja, ha egyben arra szólítjuk fel, hogy hagyjon bennünket békén?

O Hare (akit meggyilkoltak, testét nemrég találták meg) panaszkodott, hogy nem akar imádságot az iskoláinkban, és mi azt mondtuk, rendben.

Azután valaki azt mondta, jobb, ha nem olvassuk a Bibliát iskoláinkban: a Bibliát, amely azt mondja: ne ölj, ne lopj és szeresd felebarátodat, mint önmagadat. És mi azt mondtuk, rendben. Azután dr. Benjamin Spock azt mondta, ne fenekeljük el a gyermekeinket, ha rosszul viselkednek, mert a kis személyiségük megsérül, és lerombolhatjuk önbecsülésüket. Spock fia öngyilkos lett, de mi azt mondtuk, egy szakember biztosan tudja, miről beszél, és azt mondtuk, rendben.

Aztán valaki azt mondta, hogy a tanárok és az osztályfőnök jobb, ha nem fegyelmezik a gyermekeinket, amikor rendetlenül viselkednek. És az iskola vezetői azt mondták, hogy a tanárok inkább meg se érintsék a diákokat, nehogy ezzel rossz reklámot csináljunk az iskolának, és semmiképpen sem akarjuk, hogy bepereljenek bennünket. És mi azt mondtuk, rendben.

Aztán valaki azt mondta, hagyjuk, hogy diáklányaink abortuszt végezhessenek, ha akarnak, és nem kell, hogy ezt elmondják szüleiknek. És azt mondtuk, rendben.

Aztán egy bölcs vezető azt mondta, mivel a fiúk fiúk, és úgyis meg fogják tenni, adjunk fiú diákjainknak annyi óvszert, amennyit akarnak, és nem kell, hogy erről szüleiknek beszámoljanak. És azt mondtuk, rendben.

Aztán valaki, az általunk jelentős posztra megválasztottak közül azt mondta, hogy nem számít, hogy mit teszünk a magánéletben, ha elvégezzük a munkánkat. Újból egyetértve velük, azt mondtuk, nem számít, mit tesz valaki (beleértve az elnököt is) a magánéletben, amíg van munkánk és a gazdaság is jól működik.

Aztán valaki egyre tovább lépett ezen az úton, és egyszer csak meztelen gyermekek képeit publikálta, majd tett még egy lépést, és ezeket elérhetővé tette az Interneten. És mi azt mondtuk: rendben, a szabad szólás joga ezt lehetővé teszi számukra.

Aztán a szórakoztatóipar azt mondta, készítsünk tv- műsorokat és mozifilmeket, amelyek az erőszakot, az erkölcstelenséget és a tiltott szexet reklámozzák. És készítsünk olyan zenefelvételeket, amelyek bátorítanak a nemi erőszakra, a kábítószer-fogyasztásra, a gyilkosságra, az öngyilkosságra és a különböző sátáni témákat dolgozzák fel. És mi azt mondtuk, ez csak szórakozás, nincs is rossz hatása, és különben sem veszi senki komolyan, úgyhogy, csak hadd menjenek.

Most pedig feltesszük magunknak a nagy kérdést:

Miért nincs a gyermekeinknek lelkiismerete, miért nem tudnak különbséget tenni jó és rossz között, és miért nem okoz nekik problémát, hogy megöljék az idegeneket, osztálytársaikat, saját magukat?

Talán, ha elég hosszan és keményen gondolkodunk rajta, ki tudjuk találni! Azt hiszem, elég sok köze van mindennek ahhoz a bibliai igéhez, hogy amit vet az ember, azt aratja is.

Írjunk hát levelet Istennek, s nézzük, hogy mit válaszolna rá:

"Kedves Isten!
Miért nem mentetted meg azt a kislányt, akit megöltek az osztályban? Tisztelettel, egy Érintett Tanuló."

És a válasz?
"Kedves Érintett Tanuló! Ki vagyok tiltva az iskolából. Tisztelettel: Isten."

Furcsa, milyen egyszerű az embereknek kivetni, kidobni Istent, zagyvaságnak, értelmetlenségnek tartani üzenetét, aztán csodálkoznak, miért megy a világ a vesztébe, s hogy miért ölik egymást az emberek.

Persze aztán azt mondjuk; Ha Isten lenne, nem lenne erőszak a világban... Furcsa, mennyire elhisszük, amit az újságok írnak, de megkérdőjelezzük, amit a Biblia mond.

Furcsa, hogyan mondhatja valaki "Hiszek egy Istenben", miközben Sátánt követi, aki egyébként szintén hisz Istenben!

Persze, aztán ha valami baj ér bennünket azt mondjuk; én nem tehetek semmiről, Isten a hibás, még az imáimat sem hallgatja meg...

Furcsa, milyen gyorsan készek vagyunk az ítélkezésre, és mennyire nem a megítéltetésre, hogy gondolkodjunk azon, mi a jó és mi rossz.

Persze, aztán ha rossz ér bennünket, azt mondjuk; nem tudtam, hogy ez helytelen tetteim következménye. S milyen rosszul esik, ha ítélkeznek felettünk...

Furcsa, milyen gyorsan továbbküldjük a viccek ezreit és azok bozóttűzként terjednek a köztudatban, de ha az Úrról szóló üzenetekkel tesszük ezt, az emberek kétszer is meggondolják, mielőtt továbbítanák.

Furcsa, hogy az erkölcstelen, obszcén, durva és vulgáris dolgok szabadon áramlanak a világhálózaton, miközben az Istenről való nyilvános beszédet elnyomják az iskolákban és a munkahelyeken.

Furcsa, hogyan lehet valaki Krisztusért lángoló vallásos ügybuzgó a gyülekezetében és láthatatlan keresztény a hétköznapokban.

Furcsa, hogy jobban érdekel, mit mondanak rólam az emberek, mint az, hogy mit mond Isten felőlem!

Tehát Isten a felelős?

Egymással ölelkező körtáncában zajlanak a világmindenség történései. Dimenzió=rétegeződés, léttartomány, létrend, az ősegy osztódása (a kozmostól az atomig és azon belül még tovább is). A gondolkodás legostobább állítása az volt, hogy csak egy dimenzió van: az anyag (materializmus). Erőszakosan tanították és voltak, akik komolyan elhitték, hogy amit léleknek, szellemnek nevezünk, nem más és nem több, mint az anyag "kigőzölgése". A társadalom is tud elsilányosodni annyira, hogy "egydimenzióssá" lesz az ember (Marcuse). Az így eltorzult világban egy végső valóság van: a test. Ez produkálja a magasabbrendű jelenségeket (ösztön, lélek, művészet, vallás).

A Biblia dimenziókban gondolkodik: Más a jelenvaló világ, és más az eljövendő világ. Más a törvény szövetsége, és más a kegyelem szövetsége (ld. pl. II. Kor. 6:2). Más e világ múlandó bölcsessége, és más az Isten elrejtett bölcsessége (I. Kor. 2:6-7). Más a philia (emberi szeretet), és más az agapé (isteni szeretet). Senki nem tudja megfejteni Pál apostol vallomását: "...elragadtatott a harmadik égig..." (II. Kor. 12:2. E szerint az üdvösségben is vannak dimenziók. Bizonyára örült volna Pál akkor is, ha "csak" a második égig jutott volna, és ki tudja, hány "ég" van még a harmadikon is túl?

Nem a mi dolgunk az, hogy ezeket fürkésszük. A mi dolgunk az, hogy gyönyörködjünk a teremtés mérhetetlen gazdagságában, és ősegységének szépen tagolt rendjében (Kozmosz= szépséges rend).

Ha kutató figyelmünket az emberre irányítjuk, itt is felismerhetők a dimenziók. Aki gondosan tanulmányozza a Bibliát, annak nem kétséges, hogy az ember három dimenziós egység. Görögül: szarksz/szóma (testalakzat, testformáció), pszüché (szellem). Lásd I. Thessz. 5:23 Ravasz László és mások fordításában.

Gyönyörködhetünk a dimenziók sokféleségében, de mindig hangsúlyozni kell: a mindenség végső egységéből bontakoznak ki a dimenziók, és mindig úgy bontakoznak ki, hogy mi csak "rész szerint" látunk belőle valamennyit. "Most töredékes az ismeretem." (I. Kor. 13:12.)

Egyik levelében Pál apostol felejthetetlenül szépen írja le lelki élményeinek belső tagoltságát: "... mint szomorkodók, de mindig örvendezők, mint szegények, de sokakat gazdagítók, mint akiknek nincsen semmijük, és akiké mégis minden..." (II. Kor. 6:10) Ez a vallomás azért nevezetes, mert világosan kitűnik belőle: mi a különbség az egydimenziós és a többdimenziós ember között. Az egydimenziósra silányult ember egyszer szomorú, máskor meg vidám. Egyszer szegény, máskor gazdag, egyszer boldog, máskor boldogtalan. Egyvonalú élete ide-oda sodródik. Ezzel szemben az apostol eljutott arra a belső gazdagságra, hogy egyszerre tud megélni két dimenziót. Lehet, hogy külsőképpen szomorú, de ugyanakkor belső lelkiképpen rendíthetetlen örömben él. Külsőképpen lehet nagyon szegény, és ugyanakkor-mivel az igazi értékek világában otthonosan mozog-hallatlanul meg tud gazdagítani lelki kincsekkel mindenkit, aki arannyal-ezüsttel csillogó világának börtönében koldus-szegény lélek. Amilyen mélyen belegyökerezünk Krisztus isteni életébe, olyan rendíthetetlen lesz a belső lelki dimenziónk, és ehhez mérten tudunk jó értelemben "kettős" életet élni. Ki vagyunk szolgáltatva a külső világ sodró erejének, de ugyanakkor mozdíthatatlanok vagyunk a Krisztussal való belső összefonódásunk által. Legalább kétdimenziós lesz az életünk. De lehet, hogy annál is gazdagabb.

Életbölcsességek kézikönyve 114. töredék

Minden igény, ha ellenzői vannak, árt a hitelnek. A vetélytárs rögtön rágalmakat szór rád, hogy kisebbítsen. Csak kevesen harcolnak nemesen; a vetélkedés leleplezi a fogyatkozásokat, amelyeket az elnézés eltakart. Legtöbben nagy tekintélynek örvendenek, míg nincs vetélytársuk. A verseny láza felébreszti, vagy feltámasztja a holt gyalázatot, kiássa a földből a régi és a meg régebbi csúnyaságokat. A vetélkedés a másik fél gyöngéinek dobraverésével kezdődik, és azt rángatja elő amit tud és nem amit szabad. S noha olykor, sőt legtöbbször a személyeskedés nem hasznos fegyver, az ellenfél megszerzi magának a bosszú alantas kielégülését, és úgy folytatja, hogy dicstelen dolgokról veri le a feledés porát. A jóindulat mindig békés, és a jó hír mindig jóindulatú.

Szó, mi szó, az összes tündöklő elme, aki valaha is létezett, egyetért abban az egyben, hogy sohasem lehet eléggé csodálkozni az emberi értelemnek ezen a homályán. Nem tűrik, hogy bárki elfoglalja birtokukat: ha csak kis nézetkülönbség adódik a határok nagyságát illetően, követekért és fegyverekért rohannak; azt viszont megengedik, hogy mások belegázoljanak életükbe, sőt, ők maguk iktatják be jövendő tulajdonosaikat.

Senki olyan nem található, aki szét akarná osztani a pénzét, közben az életét mindegyikük oly sokak közt osztja szét! Amikor az atyai vagyon megtartásáról van szó, szűkmarkúak, mihelyt azonban idejük feláldozására kerül sor, a legpazarlóbbak, holott egyedül ennek esetében tisztességes a fösvénység. Így hát kedvem volna az aggastyánok csoportjából kiemelni valakit: "Látjuk megélted az emberi életkor legvégső határát, már a századik, vagy még annál is többedik évedet taposod. Rajta adj számot életedről! Mondd mennyit rabolt el életedből a hiteleződ, a barátnőd, mennyit a királyod, mennyit a kliensed, mennyit a feleségeddel való veszekedés, mennyit rabszolgáid fegyelmezése, mennyit a hivatali lótás-futás a városban? Ezekhez add hozzá a betegségeket, melyek csőstől érkeztek rád, s add hozzá azt, ami haszontalanul múlt el! Láthatod, kevesebb éves vagy, mint amennyi az éveid száma. Idézd fel emlékezetedben: mikor voltál határozott szándékodban; minden hányadik napod telt el magadnak; mikor volt nyugodt az arcod, mikor volt félelem híján a lelked; mi az a mű, amit ily hosszú idő alatt létrehoztál; mennyien rabolták szét az életedet úgy, hogy közben észre sem vetted mit vesztesz; mennyit vitt el belőle a negédes fecsegés; mily csekély rész maradt neked a tiedből? Felfogod már, hogy időnap előtt halsz meg?" .

Szörnyű, amikor egy ember, aki életét korábban a testben képzelte el, azt tapasztalja, hogy ez a test megszűnik létezni, mégpedig szenvedés közepette! Olyasvalaki viszont, aki szellemi életet él - számára az élet többet jelent a testbezártságnál -, az anyag megszűntével a szellem megerősödését éli át. A szenvedés, mely természeténél fogva az anyag tartozéka a szellem bejárhatatlan magaslatait nem éri el. Ekképpen, és minden vonatkozásban, emelkedik a parányi lét fölé a mennyei szféra - szavak hiányában így nevezem a szellem magasztos, körülírhatatlan, mindenek felett álló világát.

Az éberség a lélek önkéntelen és legyőzhetetlen érzékenysége mindarra, ami lélek, tehetetlen vonzalma ahhoz, ami lélek, lágy odaadása mindennek, ami lélek, ellenállhatatlan kapcsolódása mindenhez, ami lélek. Ez az önkéntelen és legyőzhetetlen érzékenység tehetetlen vonzalom, lágy odaadás, ellenállhatatlan kapcsolat a lélek iránt, ez a lélek ébersége, az igazi éberség, a szeretet. Ezért mondták a régiek, hogy a nagy és szép emberi élet nem az, amelyik tevékeny, hatalmas, erős, tudós, gazdag, hírneves, dicsőséges, hanem az, amelyik éber; az éberség pedig nem tudás, nem hatalom, nem erő, tevékenység, hanem szeretet. A lélekhez képest minden halvány, durva, minden nehéz, minden nem létező. A lélek az egyetlen valóság, az egyetlen szubsztancia, láthatatlan, megfoghatatlan, megjelölhetetlen, amiből ez az egész nagyvilág van, s aminek ez az egész nagyvilág csak káprázata. A lélek önmagában nem látható, meg nem fogható, meg nem érthető. Az egyetlen, amit a lélekről mondani lehet, közvetve, hogy milyen a lélek a lélek iránt. A lélek a lélek iránt éber. Ez az éberség érzékenység mindarra, ami lélek, és önkéntelen elutasítás mindarra, ami nem lélek, csak káprázat. Ami nem lélek, ami álom, ami nem valóság, ami nem létező, ami csak varázslat, ami elmúlik, ami változik, ami nem örök, az iránt a lélek közömbös, tehetetlen; s az a lelket nem is érti, nem látja, nem tudja, nem foghatja meg, nem érintheti.

De a lélek a lélek iránt éber, vagyis érzékeny. Érzékeny a lélek lágyságára, fényére, engedékenységére, vonzalmára, tisztaságára, egyszerűségére, szépségére, nyugalmára. Ez a léleknek a lélek iránt való érzékenysége: a szeretet.

Aki behódol, az alkalmazkodásban lényét feladja és végül elveszti.

Aki nem hódol be, lényét megtartja, de nem tud vele mit kezdeni, mert egyedül áll.

Valaki vagy él, és az élet ára a beszennyeződés, vagy nem akar beszennyeződni, de akkor az életről kénytelen lemondani.

 
Még egyetemista koromban olvastam el Konrad Lorenz: A civilizált emberiség nyolc halálos bűne c. művét. Egymással szoros okozati összefüggésben lévő folyamatokat tár elénk, melyek az emberiséget fenyegetik.

1. A föld túlnépesedik, s ez a szociális kapcsolatok túlkínálatával mindannyiunkat arra kényszerít, hogy ellenük alapvetően "embertelen" módon védekezzünk, továbbá a túl sok egyed szűk térben való összezsúfolása közvetlen agressziót vált ki.

2. A természetes életteret elpusztítjuk, mely által nemcsak azt a külső környezetet romboljak le, amelyben élünk, hanem az ember önmagát is megfosztja a felette álló teremtés szépségének és nagyságának a tiszteletétől.

3. Az emberiség versenyt fut önmagával. A technológia fejlesztése egyre inkább saját pusztulásunk árnyképét vetíti előre, és az embert minden értékel szemben vakká téve, megfoszt bennünket az őszinte emberi elmélkedési tevékenységhez szükséges időtől.

4. Minden mély érzelem és indulat eltűnik az elpuhulás, a technológia és a farmakológia előrehaladása következtében. Ez növekvő intoleranciát okoz bár mely, a legcsekélyebb kellemetlenséget okozó dologgal szemben is. Így eltűnik az embernek az a képessége, hogy átéljen azokat az örömöket, melyek csak keserves erőfeszítéssel, akadályokat leküzdve érhetők el. A fájdalom és az öröm kontrasztjának természetadta hullámzása a hallatlan unalom észrevétlen rezgésévé csillapodik.

5. Genetikailag széthull az emberiség. A modern civilizációban a - "természetes igazságérzet" -en és néhány áthagyományozott jogi tradíción kívül - nincs olyan tényező, mely szelekciós nyomást gyakorolna a szociális viselkedésnormák fejlesztésére és fenntartására, jóllehet erre a társadalom fejlődésével egyre inkább szükség lenne. Nem zárható ki, hogy az az infantilizmus, mely a "lázadó" ifjúság egy részét szociális parazitává teszi, genetikai eredetű.

6. A tradíciókat leromboljuk. Elértünk egy olyan kritikus pontot, amikor már a fiatalabb generációnak nemcsak azonosulnia nem sikerül többé az idősebbel, de azt kulturális értelemben sem képes megérteni. Ezért azt idegen etnikai csoportként kezeli, és nacionalista gyűlölködést táplál iránta. Ezen identifikációs zavar oka elsősorban a szülők és a gyermekek közötti kapcsolat hiányos volta, mely már csecsszopó korban patologikus következményeket okoz.

7. Az emberiség egyre erősebben dogmásítható. Az azonos kulturális csoportban található emberek számának növekedése a közvéleményt befolyásoló technikai eszközök tökéletesedésével párhuzamosan a nézetek olyan uniformizálódásához vezet, amilyenre az emberiség történetében még sohasem volt példa. Ehhez járul, hogy egy szilárd hittel követett dogma szuggesztív hatása együtt növekszik a hívők számával, palán még mértani haladvány szerint is. Egyes helyeken már ma is patologikus esetnek tekintik azt, amikor valaki tudatosan kivonja magát a tömegkommunikációs eszközök, például a televízió hatása alól. Az egyéniségvesztő határok mindazok számára kapóra jönnek, akik nagy embertömegeket akarnak manipulálni. A közvéleménykutatás, a reklámtechnika és az ügyesen irányított divat segítik a tömegek feletti hatalomra a vállalkozókat a vasfüggöny innenső, a funkcionáriusokat pedig a túlsó oldalán.

8. Az atomfegyverkezés olyan veszélyekkel fenyegeti az emberiséget, melyeket könnyebb elkerülni, mint az előbb felsorolt hét folyamatból fakadókat.

Gondoltál-e már arra, hogy milyen csodálatos a világ? Mennyire egész és mennyire tökéletes minden, amit nem az ember alkotott?Nézz meg egy virágot! A legegyszerűbbet: nézz meg egy hóvirágot!Honnan tudja meg bent a föld alatt, hogy odakint már elment a hó s az ágak könnyező rügyein cinkék hintáznak a napsütésben? Nincs telefonja, rádiója sincsen, mégis értesül arról, hogy mennyire haladt a világ a tavasszal. Hideg föld öleli még a gyökeret, de már megindulnak benne az élet nedvei és moccan a csíra. Felüti kis zöld fejét a nyirkos falevelek alól. Kinő a szár, utána futnak a levelek. Zöldek. A föld nedvei összetalálkoznak a napsugárral és zöldre festik a hajszálereket. Aztán kinyílik a szár, kifeslik a bimbó, előkacag a virág. Kacag. Szinte hallani lehet.

Nézd meg jól, milyen szép! Milyen szép és milyen tökéletes. Ember-művész nem alkotott még hozzá foghatót, csak másolt. Egy láthatatlan nagy művész keze dolgozik körülötted.Néztél vízcseppet mikroszkóp alatt? Mennyi ezer élet nyüzsög benne. Egy egész világ. Minden vízcsepp egy világ. Minden világ egy vízcsepp. Önmagáért való zárt egész. A Te szemedben céltalan, mert nem vagy művész. Művész csak egy van ezen a világon, egyetlenegy, aki alkot. Napról-napra, percről-percre, mindig újat és mindig ugyanazt. Nézd a fát! Nézd a hegyet! Nézd meg a folyót vagy a tengert! És gondold el, hány milliárd vízcsepp van benne, hány milliárd vízcseppbe zárt világ! És aztán gondolj a csillagokra! Azokra, amiket ismersz, és azokra, amiket nem ismerhetsz. Tiszta éjszakákon nézz föl az égboltra: olyan éppen, mint a vízcsepp a mikroszkóp alatt. Minden csillag egy élő valami és köztük a Tied, a Föld, talán a legkisebb. Gondold csak el, hány milliárd vízcsepp lehet még ezen az egyen kívül, amit ismersz. És akkor gondolj szánalommal azokra, akik el akarják hitetni Veled, hogy nincs Isten.Nincs, mert ez, vagy amaz így történt. Mert romokban fekszik a házad. Mert meghaltak sokan, akiket szerettél. Mert kevés a kenyér. Mert sok a nyomorúság. A világban, mondod, nincsen igazság. És a Te világodat érted alatta. A Te külön világodat, ezt az aszfaltos, vízvezetékes, órabéres és gyárkéményes világot. A nyakkendős, nyúlszőrkalapos, szénhiánnyal küzdő, műhelyszagú és paragrafusok közé zsúfolt világot. És elfelejted, hogy ezt a világot Te csináltad magadnak. Te és a többi emberek, és így egyedül ti vagytok felelősek mindazért, ami benne történik. Istennek semmi köze a házakhoz és az órabérekhez, az általad feltalált bombákhoz és drótsövényekhez, semmi köze ahhoz, hogy kapsz-e nyugdíjat vagy sem és hogy meg tudsz-e élni abból a fizetésből, amit a többi emberek adnak Neked az önként magadra vállalt munkáért. Isten bele sem néz a számlakönyveidbe, nem törődik a gépeiddel és talán azt sem tudja, hogy létezik az egyik vízcsepp milliomodik porszemén egy úgynevezett társadalmi rendszer, amit mesterségesen fölépítettél magadnak és amivel most nem vagy megelégedve. Ő a csillagrendszerekkel és az ibolyák gyökerével törődik csupán. Isten művész, aki megalkotta a világok milliárdjait és pillanatról pillanatra újakat alkot. Amit Ő alkotott, azért vállalja a felelősséget. Ott minden az Ő elgondolása szerint történik, tiszta és művészi törvények alapján. Ott nincsenek meglepetések és váratlan fordulatok. Nincs győzelme a gonosznak, mert nincs gonosz. Ezt a fogalmat az ember alkotta és emelte földöntúli alapzatra, hogy megbocsáthasson magának, ha ostobaságokat cselekszik. A sas nem gonosz, amikor lecsap a galambra. Fiainak viszi, hogy élhessenek. Művészi rendező keze igazította így a szerepeket, hogy ne szaporodhassanak el a galambok s ne egyék el az egerek elől a gabonát. Az ember alkotott magának egy külön világot, a vízcseppen belül. Kiugrott a nagy együttesből, kivonta magát a művészi rendező keze alól, ácsolt magának külön színpadot, pingált magának külön díszleteket s maga osztja ki magának a szerepeket benne. Hát ne jajgasson, ha rosszul sikerül az előadás. Ha a kontár módon ácsolt kulisszák olykor rászakadnak és rozsdás szögekbe veri a fejét. Maga tette oda a szögeket. Ha rosszul mennek tehát a dolgaid, ne csodálkozz. És főleg ne igyekezz Istenre hárítani a ballépések felelősségét. Szabad kezet kértél, s Ő, amennyire lehetett, szabad kezet adott. A lerombolt házakért, a drágaságért, a feketepiacért, a szénhiányért s azért, hogy pénz nélkül maradtál és vakarod a fejed: Ő igazán nem tehet. Talán nem is tud ezekről. Nem kíváncsi, hogy az Ő rendjén kívül, a sok milliárd vízcsepp közül az egyikben egy izgága kis moszatocska a maga önteltségéből mire végezte. Neki a hóvirágokra van gondja, meg a madarakra. A csillagokra és a fákra. Meg arra, hogy szüless és meghalj. És hogy a gyomrod - feltéve, ha mértéktelenségedben el nem rontottad - megeméssze az ételt, amit adsz neki. Nem felelős, ha szíved idő előtt megunja pumpálni a véredet, mert hanyagul és könnyelműen elrontottad felesleges izgalmakkal, amiket a magad bosszantására sikerrel kiagyaltál.Egyáltalában: az Istennek hagyj békét saját világoddal kapcsolatban. Nem várhatod, hogy Ő menjen oda hozzád, ha magad voltál az, aki fölényes emberi elmédre hivatkozva hátat fordítottál Neki. Te kell fölkeressed Őt, ha vissza akarsz Hozzá térni. Könnyen megleled, ha igaz és tiszta benned a szándék. Ha nem sértett hiúságodat és csalódott önzésedet akarod Neki elpanaszolni, hanem egyszerűen csak látni akarod Őt s megnyugodni abban, hogy van. Ott leled mindég, a műhelyében. A vízcseppben, amit számodra alkotott. Csak nyisd ki a szemedet jól.Megtalálod a fűszálban, amikor éppen nő. A virágban, mikor a szirmait bontja. A pillangóban, ahogy szárnyra kél. Ott dolgozik. És ha elég tisztán és elég egyszerűen állasz meg előtte, levetve minden magadra aggatott bohóc-cicomát, amit társadalompolitikának, tudománynak vagy előítéletnek nevezel: akkor talán reád is néz. Talán még reád is mosolyog.Mélységesmély, szelíd művész-szemével végigsimogat és azt mondja:- Bizony látom, rossz bőrben vagy fiam. Ideje volt, hogy visszatérj közénk.

Íme a főparancs:
Szeresd önmagadat teljes szívedből, teljes lelkedből, s minden erődből!

A második hasonló, és így szól:
Szeresd minden embertársadat, akiből hasznod van, az utolsó fillérjéig!

Sohase gondolkozz... ezt hagyd másokra...
Te csak azzal törődj,
    hogyan használj ki másokat!
    hogyan érvényesülj?!
Mindig azt tedd
    amit a többiek tesznek...
    amit az ösztönöd diktál...
Élvezd az életet! Hisz azért van...
Boldogok a gyűjtögetők, mert övék lesz minden;
    a képmutatók, mert mindenkit félrevezetnek;
    az önzők, mert övék a földi paradicsom;
    az élvezethajhászók, mert övék a mámor;
    a gyűlölködők, mert ők megtorolják sérelmeiket;
    a kárörvendők, mert övék a legtisztább öröm,
        hisz nincs benne irigység;
    az erőszakosak, mert ők érvényesülnek.
Ha megütnek, üsd vissza tízszer!
Törtess, könyökölj, taposs el mindenkit!
Álszent jámbor képpel vágj el, fúrj meg, fűrészelj el mindenkit,
    aki utadban áll... - lelkiismeret furdalás nélkül...
Közben mindig nagyon ügyelj arra,
    hogy hitvány életedben a korrektség látszatát megőrizzed.
Ajándékozz azoknak - főleg karácsonykor -, akiktől te is kapsz;
mert ez a szeretet ünnepe,
az ÖN-SZERETET ÜNNEPE!