Látható&láthatatlan

„A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani.
Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek,
de kimondva jelentéktelenné válnak.
Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el.
Ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz.
És szerintem ez a legrosszabb.
Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen.”

“Nem az a mester, aki megtanít valamire, hanem aki megihleti a tanítványt, hogy legjobb tudását latba vetve fölfedezze azt, amit már addig is tudott."

“A boldogság egy olyas valami, ami megsokszorozódik, amikor osztoznak rajta.”

“A szenvedés abból fakad, hogy elvárjuk, hogy úgy szeressenek minket, ahogy elképzeltük.”

“Abszolút szabadság nem létezik, helyette csak a választás szabadsága létezik, vagyis az, hogy magunk választjuk ki, mi mellett kötelezzük el magunkat.”

“Isten mindennap ad nekünk egy pillanatot, amikor megváltoztathatunk mindent, ami boldogtalanná tesz. S mi mindennap úgy teszünk, mintha nem vennénk észre ezt a pillanatot, mintha nem is létezne, mintha a ma ugyanolyan lenne, mint a tegnap, és semmiben sem különbözne a holnaptól. De aki résen van, az észre fogja venni a mágikus pillanatot. Bármikor meglephet minket: reggel, amikor bedugjuk a kulcsot a zárba, vagy az ebéd utáni csöndben, és a nap bármelyik percében, amelyik nem látszik különbözőnek a többitől. Mert ez a pillanat létezik, és ebben a pillanatban a csillagok minden ereje belénk száll, és segítségükkel csodákra leszünk képesek.”

“Miközben mosogatsz, imádkozz! Adj hálát a mosogatni való tányérokért, hiszen ez azt jelenti, hogy volt bennük étel, hogy tápláltál valakit, hogy szeretettel gondoskodtál valakiről: főztél, és asztalt terítettél. Képzeld el, hány ember van a földön, akinek nincs mit elmosnia, vagy nincs kinek megterítenie…”

“… a változások csak akkor következnek be, amikor valami olyat teszünk, ami abszolút nem illik bele az általunk megszokott világba.”

“Van valamitek, amit nem adnátok oda? Mindent, amitek van, oda fogtok adni egy napon. Gyakran mondjátok: “Adnék, de csak az arra érdemesnek.” Kertetekben a fák nem mondják ezt, sem nyájatok a legelőn. Adnak, hogy élhessenek, mert a nem-adás elpusztít.”

“Néha vereséget szenvedünk. De a vereséget úgysem kerülhetjük el. Ezért aztán még mindig sokkal jobb, ha az álmainkért vívott harcban veszítünk el néhány csatát, mint ha úgy szenvedünk vereséget, hogy azt sem tudjuk miért harcoltunk.”

"Évekig harcoltam a saját szívem ellen, mert féltem a bánattól, a csalódástól és a szenvedéstől. Mindig tudtam, hogy az igazi szerelem mindezek fölött áll és hogy még meghalni is jobb, mint szerelem nélkül élni. Ha csupa szenvedés és csalódás és magány az ára, akkor is megéri szerelmesnek lenni."

"A szerelem mindig más. Mindegy, hogy hányszor szeretünk életünkben, egyszer, kétszer vagy tízszer: az új szerelem mindig ismeretlen. A szerelem vagy a pokol fenekére taszít, vagy a mennyországba röpít, de egy biztos: valahova eljuttat."

Rettegő és gyanakvó világban élek, amelyben az államférfiai időről időre haladékot adnak még az emberiségnek, mintegy hivatalosan bíztatják, hogy még az egyszer bevetheti búzával a földeket, írhat még egy könyvet vagy építhet még egy hidat; ebben a permanens veszélyérzetben telik el élet és munka. Az osztály, amelybe születtem, összemosódik a feltörő osztályokkal, kultúrájának szintje az utolsó húsz esztendőben ijesztően zuhant, a civilizált ember igényérzete kihalóban. Az eszmények, amelyekben hinni tanultam, mint megvetett ócskaságok kerülnek nap mint nap szemétdombra; a nyájösztön rémuralma terjed el az egykori civilizáció óriási területei fölött.

A társadalom, amelyben élek, nemcsak a szellem, csúcsteljesítményei iránt közömbös már, hanem a mindennapok átlagának szellemi stílusával szemben is. A szándék, amely tapinthatóan, érzékelhetően áthatja koromat, kétségbeeséssel tölt el.; a kortársi tömegek átlagízlését, szórakozásaikat és igényeiket megvetem, erkölcsüket kétellyel szemlélem, a korszak technikai és rekordbecsvágyait, melyek csaknem maradéktalanul kielégítik a tömegeket, végzetesnek tartom.

A szellemi ember magányos jelenség, és mindenféle katakombákba kényszerül, mint a középkorban a vandál hódítók elől a betű titkával rejtőző szerzetesek. Az élet minden demonstráló megnyilvánulását félreérthetetlen, tragikus félelemérzet hatja át. Ebben az időben kell élnem és dolgoznom, ahogy lehet. Nagyon nehéz.

Megdöbbenéssel veszem észre néha, hogy hatvanéves emberekhez közelebb érzem magam lélekben és ízlésben, mint a huszonöt évesekhez. S UTOLSÓ PILLANATIG, AMÍG  A BETŰT LEÍRNOM ENGEDIK, TANÚSKODNI AKAROK ERRŐL: HOGY VOLT EGY KOR ÉS ÉLT EGY NEMZEDÉK, AMELY AZ ÉRTELEM DIADALÁT HIRDETTE AZ ÖSZTÖNÖK FELETT, S HITT A SZELLEM ELLENÁLLÓ EREJÉBEN, amely fékezni tudja a csorda halálvágyát. Életprogramnak nem sok ez, de nem tudok másként.

"Mindenkinek saját eszméi vannak:

azokra büszke és azt prédikálják!

s hallgatni kell az Evangéliomnak."

/Dante Alighieri: Isteni színjáték - A Paradicsom.

Részlet a XXIX. énekből. Babits Mihály fordítása/

"A mondabeli tövismadár csak egyetlenegyszer énekel életében, de akkor szebben, mint a föld bármilyen más teremtménye. Ahogy elhagyja fészkét, egy tövises fát keres, és nem nyugszik, amíg rá nem talál. Akkor az ádáz ágak között rázendít dalára, és fölnyársalja magát a leghosszabb, leghegyesebb tövisre. Haldokolva fölébe emelkedik önmaga szenvedésének, hogy túltrillázza még a pacsirtát, a csalogányt is. Egyetlen csodálatos dal, az élete árán. De akkor az egész világ elnémul, őt hallgatja, és Isten mosolyog az égben. MERT A LEGESLEGJOBBNAK MINDIG FÁJDALOM AZ ÁRA... Legalábbis a monda szerint.

A madár, begyében a tövissel, változhatatlan törvénynek engedelmeskedik; nem tudja, mi űzi-hajtja, hogy fölnyársalja magát, s dalolva haljon meg. Amikor a tövis beléhatol, még nem tudja, hogy a halál közeledik, csak dalol, dalol, amíg csak annyi élet van benne, hogy egyetlen hangot kiadjon. De mi, amikor a tövisre fölnyársaljuk magunkat, mi tudjuk. Mi értjük. És mégis, mégis megtesszük. Mégis megtesszük.”

"Könnyűszerrel boldogulhatsz, ha minden áldott nap csupán az aznapra elrendeltetett terhet cipeled. Ám képtelen leszel megbírkózni vele, ha a tegnap terhét nem veted le válldról, és egyre ott hurcolod magaddal, sőt mindennek tetejébe, odacsapod hozzá a holnap terheit is jó előre, holott nem lennél köteles rá."

"Semmit nem lehet megtanítani egy embernek. Csak segíteni abban, hogy rátaláljon önmagán belül."

"A kő, a fém is tovább él, mint az ember. Ezért mindaz, amit testünkön át jelentünk a világban, jelentéktelen. Csak a lelkünk erősebb és maradandóbb, mint a kő és a fém - ezért soha nem szabad másképpen látnunk magunkat, mint lelkünk térfogataiban. Az erő, mely a romlandó testi szövetben kifejezi magát, nem csak alkotórésze, hanem értelme a világnak. Ez az erő, az emberi lélek. Minden más, amit a világban jelentünk, és mutatunk, nevetséges és szánalmas."

"Azt mondod, látod és azt mondod, érted. De azt, hogy miért van, mégis újra kérded. Kerestél, kutattál, s feltártál sok csodát, de nem találtál többet, mint lábnyomaid porát. Mert szemeddel mindig a távolt kutattad, és a célokat mindig másoknak mutattad. Nem vetted észre, hogy a véletlen csodája benned van elrejtve, s nem a nagyvilágban.Nem. Nincs az útnak vége, csak a tükrön át kell lépni, meg kell tanulnod most önmagadra nézni. Te magad változz, hogy a titok örök fénye felragyogjon Benned és felébredjél végre. Légy a csend mestere, bírd tudatod szóra, és a legmerészebb álmaid válnak valóra."

"Minden bölcs és vajákos közül egyedül Krisztus hangsúlyozta az örök életnek, az idő végtelenségének, a halál semmiségének, a vidám megelégedettség és önfeláldozás szükségességének és jogosságának alapvető bizonyságát.

Ő maga derűs megelégedettségben élt, mint az összes művészek legnagyobbika: márványt, agyagot, színt megvetve, az élő húsban dolgozott! Ami azt jelenti, hogy ez a halhatatlan és ideges, korhadt, modern agyvelőnk tompa eszközétől alig felfogható művész nem szobrokat, festményeket, könyveket teremtett. Hangosan megerősítette, hogy élő embereket, halhatatlanokat alkotott."

"Az emberek játszanak a szavakkal. Úgy éppen, mint a gyermekek a játékkockákkal. Csakhogy a szavak veszedelmesebbek, mint a játékkockák. Nem lehet összeszedni őket, és elrakni a ládába, ha rosszul sikerült a játék. A szavak örökre ott maradnak, ahová az első pillanatok hangulatában helyeztük őket. Láthatatlanok és megfoghatatlanok, és ezért nem lehet kijavítani a hibát, amit elkövettünk velök. Az emberek hihetetlenül könnyelműen játszanak a szavakkal."

"Semmi nem érkezik idejében, semmit nem ad az élet akkor, amikor felkészültünk reá. Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük, játszik velünk valaki. De egy napon észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben... Két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak amikor megértek e találkozásra ... Megértek, nem éppen hajlamaikkal vagy szeszélyeikkel, hanem belülről, valamilyen kivédhetetlen csillagászati törvény parancsa szerint, ahogy az égitestek találkoznak a végtelen térben és időben, hajszálnyi pontossággal, ugyanabban a másodpercben, amely az ő másodpercük az évmilliárdok és a tér végtelenségei között."

... meg vagyok sértve, mert a kor, amelyben, igénytelen volt és áhítatnélküli. Igénytelen, mint kevés korszak előtte; áhítatnélküli, mint soha, semmiféle emberi idő azelőtt. Szenvedek az igénytelenségtől, mely jellemzi ezt a századot. Nem hiszem, hogy Da Vinci vagy Pascal úgy és olyan elkeseredetten különbözött családjától, osztályától és környezetétől, mint ma az elsőrangú szellem. Da Vinci "csak" zseni volt; de ízlésben és áhítatban ugyanaz, mint apja és nagybátyjai. A biológus Huxley írja, hogy az elsőrangú ember úgy különbözik ma az átlagembertől, mint hajdan az ember az állattól.

A művelt ember csakugyan az, aki tudja, hogy alig tud többet a semminél, s van még ereje hozzá, műveletlensége fölött mindennap újra kétségbeessen.

Istennel mindenki tegező viszonyban van. Egy miniszteri tanácsost már méltóságozni kell.

Lassan felépül bennünk egy naptár, melynek semmi köze a gregoriánusi törvényekhez, s a hivatalosnál sokkal érvényesebb. Az ember nem április huszadikán hal meg, hanem egy napon, mely csak az övé, s nem szerdán boldog, hanem az időnek egy kiszakított pillanatában, amely nem volt soha elébb, és nem lesz soha többé, s nincs rangja és neve. Kissé úgy kellene élni, mint a kőkorban: naptár nélkül, élet és halál között, csak az időben.

"BOLDOGOK, akik tudják, miért élnek, mert akkor azt is megtudják majd, hogyan éljenek. BOLDOGOK, akik összhangban vannak önmagukkal, mert nem kell szüntelen azt tenniük, amit mindenki tesz. BOLDOGOK, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek, mert örömös lesz az életük. BOLDOGOK, akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza, mert békesség lesz körülöttük. BOLDOGOK, akik nevetni tudnak önmagukon, mert nem lesz vége szórakozásuknak. BOLDOGOK, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól, mert sok zavartól kímélik meg magukat. BOLDOGOK, akik észreveszik a diófában a bölcsőt, az asztalt és a koporsót és mindháromban a diófát, mert nemcsak néznek, hanem látnak is. BOLDOGOK, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni, mert megcsendül a csöndjük és titkok tudóivá válnak. Leborulók és nem kiborulók többé. BOLDOGOK, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni, mert mosolyogva ébrednek fel és örömmel indulnak útjukra. BOLDOGOK, akik tudnak elhallgatni és meghallgatni, mert sok barátot kapnak ajándékba és nem lesznek magányosak. BOLDOGOK, akik nem veszik túl komolyan önmagukat, mert környezetük megbecsüli őket. BOLDOGOK, akik figyelnek mások hívására anélkül, hogy nélkülözhetetlennek hinnék magukat, mert ok az öröm magvetői. BOLDOGOK, akik komolyan tudják venni a kis dolgokat és békésen a nagy eseményeket, mert messzire jutnak az életben. BOLDOGOK, akik megbecsülik a mosolyt és elfelejtik a fintort, mert útjuk napfényes lesz. BOLDOGOK, akik jóindulattal értelmezik mások botlásait, akkor is, ha naivnak tartják őket, mert ez a szeretet ára. BOLDOGOK, akik gondolkodnak, mielőtt cselekednének, és imádkoznak, mielőtt gondolkodnának, mert kevesebb csalódás éri őket. BOLDOGOK, akik el tudnak hallgatni, ha szavukba vágnak, ha megbántják őket, és szelíden szólnak, mert Jézus nyomában járnak. BOLDOGOK, akik mindebből meg is tudnak valósítani valamit, mert értékesebb lesz az életük."

"Furcsa, ahogy az idő az ember fölött tovamegy. Események, emberek, gondolatok jönnek és mennek, érzések hullámzanak az ember lelkén keresztül, aztán egy idő múlva nem marad belőlük semmi. Elkallódnak szerte az életben, mint apró haszontalan holmik a házban.

Itt-ott valami leszakad az emberből, valami láthatatlan kis lelki cafat, odaakad egy ajtókilincshez, egy-egy ablakpárkányhoz, rozoga padlóhoz, keskeny sétaúthoz. Az ilyeneket emlékeknek nevezzük, tiszteljük őket hosszabb-rövidebb ideig, a szerint hogy mekkora bennünk a romantika. Aztán szépen és észrevétlenül végképpen elmaradnak mellőlünk, mint halkszavú régi barátok, vagy mint az élet, aki velünk indult s valahol egyszer lemaradt."

"Meghívlak, hogy gondolkodjunk együtt: Mi az élet célja?

Talán jó lenne, ha mindegyikünk időt szakítana és leülne egy csendes sarokba és megírná élete hátralevő részének forgatókönyvét. Próbáld meg egyszer te is. Szabad kezet kapsz. Beírhatod a siker-kudarc, a könnyek-nevetés, a hosszú élet-a rövid élet, az agónia-extázis összes mennyiségét. Tejhatalmat kapsz az élvezet, a hatalom, a pénz, a hírnév és kapcsolataid felett. Mit tekintenél ideális életnek? Igazából mit akarsz leginkább?

Esetleg segítene, ha leírnád a te "tökéletes napodat", vagy egy listát írnál arról a tíz tevékenységről, amelyet a legjobban kedvelsz. Ha elmélkedsz azon, amit leírtál, bizonyára tisztábban meglátod legmélyebb vágyaidat és szükségleteidet.

A kérdés ez: Mi az élet célja, a te számodra?"

"Az emberi élet bombabiztos törvénye: ahhoz, hogy teljes életet éljünk, meg kell tanulnunk a dolgokat használni és az embereket szeretni, nem pedig a dolgokat szeretni és az embereket használni."

"Valahányszor új helyre jutunk, új világ ébred bennünk is. A változással és fejlődéssel szükségszerűen együtt járó szorongást elkerülendő, sokszor csökönyösen ragaszkodnánk a megszokotthoz. A veszélytelen egyformaságba csimpaszkodva mindent és mindenkit szeretnénk olyan biztosra venni, mint a napfelkeltét, olyan állandóan tudni, mint a csillagokat. De nem lehet. Az élet folyamat, mozgás, átalakulás. Bármennyire szeretetnénk "visszatartani a hajnalt", a változás az egyetlen, amiben biztosak lehetünk."

"Életünkben leginkább arra van szükségünk, hogy legyen valaki, aki rábír, hogy megtegyük amire képesek vagyunk."

"Szép dolog kifaragni egy szobrot és életet adni neki; de még szebb kiformálni egy emberi lelket és megtölteni igazsággal."