Látható&láthatatlan

Kedves Botanikus! Örök hálám ezért a dalért és a mai beszélgetésért, amelynek emlékére be is illesztem most a videot ide...

Tudom, hogy most nem úgy alakulnak a dolgok, mint ahogy szeretnéd. Tudom, hogy sok álmod nem válik valóra. Szeretném, ha megértenéd: most sok minden nem úgy van, mint majd egy napon lesz. Nem örülök sem a köztünk lévő távolságnak, sem annak a fájdalomnak, amit elszenvedsz. Amíg eljövök érted, hogy atyám házába vigyelek, csak egyetlen dolognak szentelem magam: helyet készítek számodra. Lelkem pedig egy valamivel törődik – felkészít téged, hogy örömöd találd bennem és mindabban, amit majd nyújtok. Nem a világ útjára hívtalak el, ahol most mindent a lehető legkényelmesebbé kell tenned a magad számára. A lélek útjára hívtalak, arra, hogy szíved egyre inkább és mindenekfelett utánam vágyjon. Ne nyugtalanítsanak azok az álmok, amik széttörnek, míg itt a földön vagy. Lesznek nagy fájdalmaid is. De minden átélt szomorúságodat arra használja fel lelkem, hogy egyre jobban vágyakozz utánam. Rólam fog beszélni neked. Figyelj erre a hangra! Akkor fogod legtisztábban hallani, amikor a szenvedés eléggé megaláz ahhoz, hogy őt akarod meghallani; hogy tudd: képtelen vagy menni anélkül, hogy őt hallanád. A távollét ezen ideje, amikor annyi csalódás ér életkörülményeidet és saját magadat illetően, ébren tartja majd szívedet, hogy nagy örömmel fogadj engem, amikor végre megérkezem. Nem fogok késni. Pontosan a meghatározott időben jövök. Atyám adja meg majd a jelt. Figyeld a felharsanó kiáltást. Nem könnyű tudomásul venni, de tudnunk kell: Isten nem kötelezte el magát arra, hogy segíti szolgálatunkat, hogy megakadályozza válásunkat, hogy megóvja egészségünket, hogy gyerekeink életét egyenesbe hozza, hogy megfelelő szintű bevételt biztosít, hogy megszünteti az éhínséget, hogy megóv bennünket olyan gyötrő gondoktól, melyek úgy feldúlják lelkünket, hogy az rosszabb, mint a halál. Nem számíthatunk arra, hogy Isten oly módon rendezi el életkörülményeinket, hogy jól érezzük magunkat. Arra számíthatunk, hogy Isten türelmesen elhárít minden akadályt, annak útjából, hogy jelenlétét élvezzük. Elkötelezte magát, hogy örömöt nyújt számunkra, s számíthatunk rá, hogy éppen elég ízelítőt ad abból az örömből, ill. elég reménységet, hogy a legjobb még ezután következik – ahhoz, hogy afelé haladjunk a szívünket szakadatlanul érő fájdalom ellenére is.

Tégy mindent Isten kezébe!

Ne kérdezd, mit ad cserébe,

Hisz Tőle kaptad életed,

Megváltásod elvégeztetett.

Csak Szent kezébe tedd le mindened:

A fájó múltat, súlyos terheket,

Lelkedet gyötrő átkos bűnöket,

Jelen idődet, minden percedet.

Kezébe tedd le, amíg teheted.

S mit hoz a jövő? Nem is sejtheted,

Nem kell, hogy tudjad: tudja Istened.

Most arra kérlek a Jézus nevébe’:

Tégy mindent Isten kezébe!

Hagyj mindent Isten kezében!

Mit neki adtál, bízd rá egészen,

„Az Úrra hagyjad minden utadat!”

S add át Néki teljes önmagad!

Ő számon tartja minden dolgodat,

Ne vedd kezedbe ismét sorsodat!

Hadd tartson kézben mindent hű Urad.

Attól ne félj, hogy néked nem marad!

Aki így véli, szegény és balgatag…

Ne félj, csak higgy a Jézus nevében,

Hagyj mindent Isten kezében!

Végy mindent Isten kezéből!

Jót akar néked egész szívéből.

Fogadd el Tőle a jót, a szépet,

Belső nyugalmat és békességet,

Áldást, kegyelmet, szent reménységet.

De vedd át azt is, ami fáj és éget,

Nyomorúságot vagy betegséget,

Mert ebből fakad a kipróbált élet.

Gyúljon ajkadon hála, dicséret,

Szárnyaljon szerte ujjongó ének!

Tégy bátran vallást a Jézus nevéről,

Végy mindent Isten kezéből!

Tudsz-e úgy szeretni, ahogy én szerettem...?

Reszketni, remegni az Olajfa-kertben...?
Elhagyatva lenni, egyedül a bűnnel...?
Szemben a Halállal, szemben a közönnyel...? 

Adnád-e kezedet szorító kötélnek...?
Arcodat a gúnynak, lenéző köpésnek...?
Tudsz-e mellém állni fojtogató csendben...?
Az ostorozásnál eltakarnál engem...? 

Tudsz-e úgy szeretni, ahogy én szeretlek...?
Tudsz-e tűrni értem, hordani keresztet...?
Roskadva, remegve, föl, egész a célig...?
Akkor is, ha szíved ezer sebből vérzik...?

Tudod-e karodat szélesre kitárni...?
Az egész világért áldozattá válni...?
És tudsz-e pihenni úgy a kereszten,
hogy örvendezz rajta: mindig ezt kerestem...?

Tudsz-e mellém hágni...? A helyembe lépni...?
Magadat feledve életemet élni...?
Egészen eltűnni, elmerülni bennem...?
Tudsz-e úgy szeretni, ahogy én szerettem...?

Nagyon sok oka lehetne Istennek arra, hogy ne foglakozzon veled, és alkalmatlannak találjon arra, hogy Őt szolgáld. De ne aggódj, hanem inkább nézz meg néhány embert a Bibliában:

Mózes dadogott.

Dávid nagyon fiatal volt.

Hóseás felesége egy prostituált volt.

Jákób hazudott.

Salamon túl gazdag volt.

Ábrahám túl öreg volt.

Pál gyilkos volt.

Jónás menekült Isten elől.

Keresztelő János nagyszájú volt.

Péter 3-szor megtagadta Jézust.

Stb.

De Isten soha nem hív állásinterjúra! Ő nem úgy alkalmaz és rúg ki, mint a munkahelyen a főnök. Ő sokkal több egy szerető apánál és egy főnöknél. Nem teljesítménybérben fizet nekünk, nem süket, ha hozzá kiáltunk, nem vak hogy ne lássa szükségeinket.

A Sátán azt mondja: "Te értéktelen és haszontalan vagy!"

Jézus azt mondja: "Mert mindaz, aki kér, kap; aki keres, az talál; és aki zörget, annak megnyitattik." (Lukács 11:10)

A Sátán visszanéz a múltba, hogy mit tettél rosszul és vádol.

Isten visszanéz a múltba és látja Jézus Krisztust a kereszten.

Tény, hogy Istennek ezernyi oka lehetne arra, hogy ne foglakozzon velünk és eltaszítson magától. DE mégis szeret minket, és nem törődik gyengeségeinkkel, ahogy kinézünk, amit tettünk, amilyen tökéletlenek vagyunk és gyengék, mert csakis Ő tesz alkamassá arra, amit eltervezett. Tehát ne magadra nézz, hanem Jézusra! Keresd Őt és engedd, hogy munkálkodjon benned!

Élt egyszer egy öregember, aki egy kicsi faluban lakott. Bár szegény volt, mégis mindenki irigyelte gyönyörű fehér lova miatt. Még a király is megkívánta az öregember kincsét. Az emberek jó pénzt megadtak volna a paripáért, de gazdája mindig visszautasította: – Ez a ló nem pusztán egy ló számomra – mondta az érdeklődőknek –, hanem egy személy. Hogy adhatnék el egy személyt? Ő a barátom és nem a tulajdonom. Hogy adhatnék el egy barátot? A férfi szegény volt, a kísértés pedig igen nagy, de nem volt hajlandó megválni a lótól. Egyik reggel azonban nem találta paripáját az istállóban. Az egész falu összecsődült. – Te, bolond öreg – csúfolták. – Megmondtuk előre, hogy előbb-utóbb el fogják lopni a lovadat. Annyira szegény vagy, hogy is remélhetted, hogy meg tudod védeni azt az értékes állatot? Jobban tetted volna, ha eladod. Akármennyit megadtak volna érte. Most aztán se ló, se pénz. Átok ül rajtad. Az öregember így válaszolt: – Ne ítélkezzetek túl gyorsan! Csak annyit mondjatok, hogy a ló nincs az istállóban. Egyelőre ez minden, amit tudunk, a többi csak ítélet. Honnan tudjátok, hogy átok van-e rajtam vagy sem? Mi alapján ítélkeztek? A falubeliek visszavágtak: – Ne nézz minket bolondnak! Lehet, hogy nem vagyunk filozófusok, de nem is kell nagy értelem ahhoz, hogy felmérjük azt, ami itt történt. Az a tény, hogy elment a lovad, egy átok. Ismét megszólalt az öregember: – Csak annyit tudok, hogy az istálló üres, nincs benne a ló. A többit nem tudom. Azt, hogy ez átok vagy áldás, senki sem tudhatja. Csak a dolgok töredékét látjuk. Ki tudja megmondani, mi következik ezután? A falu lakói kinevették. Mindig bolondnak tartották az öreget. Ha nem lett volna az, már régen eladta volna a lovát, és felélte volna az árát. Ehelyett napról napra kaparta össze a betevőt. Most bebizonyította, hogy tényleg bolond. Tizenöt nap múlva a ló visszajött. De nem egyedül tért ám vissza, hanem egy tucat vadlovat hozott magával! Ismét összecsődült a falu népe a favágónál, de most így beszéltek: – Öreg, igazad volt, tévedtünk. Amit mi átoknak gondoltunk, az lényegében áldás volt. Kérünk, bocsáss meg nekünk! Ő így válaszolt: – Ismét túl messzire mentek. Csak annyit mondjatok, hogy a ló megint itt van. Csupán azt állapítsátok meg, hogy egy tucat lóval jött vissza, de ne hozzatok elhamarkodott ítéletet! Honnan tudjátok, hogy ez áldás-e vagy sem? Most csak az események töredékét látjuk. Ha nem ismeritek az egész történetet, hogyan ítélkezhettek? Ha csak egy oldalt olvastok el, hogy tudjátok elbírálni az egész könyvet? Amit most ismerünk, az csupán egy részlet! Ne mondjátok, hogy ez áldás! Senki se tudja. Én meg vagyok elégedve azzal, amit tudok, és nem zaklat fel az, amit nem tudok. – Talán igaza van az öregembernek – mondták. De magukban mégis azt gondolták, hogy nincsen. Úgy vélték, az, hogy tizenkét vadló csatlakozott a favágó lovához, csakis áldás lehet. Hiszen kevés munkával a vadlovakat be lehet törni, betanítani, és sok-sok pénzért eladni. Az idős embernek volt egy fia. A fiatalember elkezdte betörni a vadlovakat. Néhány nap múlva leesett az egyikről, és mindkét lábát eltörte. A falu lakói megint eljöttek, és rögtön véleményt mondtak a történtek alapján. – Igazad volt – ismerték el.– A tizenkét ló nem áldás, hanem átok. Egyetlen fiad eltörte mindkét lábát, és most öregkorodra nincs, aki segítsen neked. Most szegényebb vagy, mint valaha. Az idős favágó ismét csak ezt mondta: – Ne menjetek olyan messzire ítélkezésetekben. Csak annyit mondjatok, hogy a fiam eltörte a lábát. Ki tudja, hogy ez áldás-e vagy átok? Senki sem. Az egész kép töredékét látjuk csupán. Néhány héttel később az ország háborúba keveredett a szomszéd országgal. A falu minden fiatalemberének be kellett vonulnia a hadseregbe. Csak az öregember fia kapott felmentést a balesete miatt. Az ellenség óriási túlerővel érkezett, s az emberek nagyon féltek, hogy soha többé nem fogják látni fiaikat. Ismét fölkeresték az idős favágót, sírva, jajgatva, mert elvitték drága fiaikat. Megint megszólalt az öregember: – Miért vontok le mindig következtetéseket? Senki sem tudja még, mi lesz. Csak annyit mondjatok, hogy a ti fiaitok elmentek a háborúba, az enyém pedig nem. Senki sem elég bölcs ahhoz, hogy megállapítsa, ez vajon áldás vagy átok. Csupán az Isten tudja. Az idős favágó megelégedett azzal, amit tudott, és nem izgatta magát azzal, amit nem volt képes megérteni.

Epiktétosz mondta: „Mindig meg vagyok elégedve azzal, ami történik, mert arra gondolok, hogy amit Isten választ, az jobb, mint amit én választanék.”

"A sorsunk rettegés, minden nézet szerint,

S olyan, mit biztosan hihetnénk, semmi sincs.

És a természetet kár is kérdezni, néma:

Isten kell, hogy legyen, ki szól is hozzánk néha.

Saját műve: csak ő magyarázhatja azt.

Tőle vár érveket a bölcs, s bús vigaszt.

Nélküle kétely és tévelygések hínárja

húz, és a fulladó nem lelhet szalmaszálra."

Az ateista filozófia-professzor arról beszél a tanítványainak, mi a problémája a tudománynak Istennel, a Mindenhatóval. Megkéri az egyik új diákját, hogy álljon fel és a következő párbeszéd alakul ki:
Prof: Hiszel Istenben?
Diák: Teljes mértékben, uram.
Prof: Jó-e Isten?
Diák: Természetesen.
Prof: Mindenható-e Isten?
Diák: Igen.

Prof: A bátyám rákban halt meg, annak ellenére, hogy imádkozott Istenhez, hogy gyógyítsa meg. Legtöbbünk törekedne arra, hogy segítsen másokon, akik betegek. De Isten nem tette ezt meg. Hogyan lehetne akkor jó Isten? Hmm?
Diák: (a diák hallgat)
Prof: Erre nem tudsz választ adni, ugye? Kezdjük elölrol, fiatalember. Jó-e Isten?
Diák: Igen.
Prof: Jó-e Sátán?
Diák: Nem.
Prof: Honnan származik Sátán?
Diák: Istentol?
Prof: Így van. Mondd meg nekem, fiam, van-e bun ebben a világban?
Diák: Igen.
Prof: A bun mindenhol jelen van, nemde?
Diák: Igen.
Prof: És Isten teremtett mindent. Így van?
Diák: Igen.
Prof: Tehát ki teremtette a bunt?
Diák: (a diák nem válaszol)

Prof: Vannak-e betegségek? Erkölcstelenség? Gyulölet? Csúfság? Mindezen szörnyu dolgok léteznek ebben a világban, ugye?
Diák: Igen, uram.
Prof: Tehát, ki teremtette mindezeket?
Diák: (a diák nem felel)

Prof: A tudomány állítása szerint 5 érzékünk van, melyekkel felfogjuk és megfigyeljük a dolgokat magunk körül. Mondd meg nekem, fiam! Láttad-e már valaha Istent?
Diák: Nem, uram.
Prof: Mondd meg nekünk, hallottad-e már valaha a te Istenedet?
Diák: Nem, uram.

Prof: Érezted-e már valaha a te Istenedet, megízlelted-e a te Istenedet, vagy érezted-e már a te Istened illatát? Különben is, volt-e már valamilyen kézzelfogható tapasztalatod Istenrol?
Diák: Nem, uram, attól tartok nem.
Prof: És mégis hiszel benne?
Diák: Igen.
Prof: A tapasztalati, igazolható, bemutatható bizonyítékok alapján a tudomány kijelenti, hogy a te ISTENED nem létezik. Na erre mit mondasz, fiam?
Diák: Semmit. Nekem csak a hitem van.
Prof: Igen. A hit. Pontosan ezzel van problémája a tudománynak.
Diák: Professzor, létezik-e a ho?
Prof: Igen.
Diák: És létezik-e a hideg?
Prof: Igen.
Diák: Nem, uram. Nem létezik.

(Az események ezen fordulatára az eloadóterem elcsendesedik.)

Diák: Uram, lehet sok honk, még több honk, túlhevíthetünk valamit, vagy még annál is jobban felhevíthetjük, lehet fehér honk, kevés honk, vagy semennyi honk. De nem lesz semmink, amit hidegnek hívnak. 458 fokkal tudunk nulla alá menni, ami a ho nélküli állapotot jelenti, de annál lejjebb nem mehetünk. A hideg nem létezik. A hideg szót a ho nélküli állapot jellemzésére használjuk. A hideget nem tudjuk lemérni. A ho: energia. A hideg nem AZ ellentéte a honek, uram, hanem a hiánya.
(Az eloadóteremben ekkor már egy gombostu leejtését is meg lehetne hallani.)
Diák: És mi van a sötétséggel, Professzor? Létezik-e a sötétség?
Prof: Igen. Hogyan beszélhetnénk AZ éjszakáról, ha nem lenne sötétség?

Diák: Ismét téved, uram. A sötétség valaminek a hiányát jelzi. Lehet kis fényünk, normális fényünk, nagy ereju fényünk, villanó fényünk, de ha sokáig nincs fény, akkor nincs semmi, S azt hívjuk sötétségnek, így van? De a valóságban a sötétség nem létezik. Ha létezne, még sötétebbé tudnánk tenni a sötétséget, nemde?
Prof: Tehát, mire akarsz rámutatni mindezzel, fiatalember?
Diák: Uram, azt akarom ezzel mondani, hogy a filozófiai eszmefuttatása hibás.
Prof: Hibás? Meg tudod magyarázni, miért?

Diák: Uram, ön a kettosségek talaján mozog. Azzal érvel, hogy van AZ élet, utána pedig a halál, van egy jó Isten és egy rossz Isten. Az Istenrol alkotott felfogást végesnek tekinti, mérheto dolognak. Uram, a tudomány még egy gondolatot sem tud megmagyarázni. Elektromosságot és mágnesességet használ, de sohasem látta egyiket sem, arról nem is szólva, hogy bármelyiket megértette volna. Ha a halált AZ élet ellentéteként vizsgáljuk, akkor tudatlanok vagyunk arról a tényrol, hogy a halál nem létezhet különálló dologként. A halál nem az élet ellentéte: csak annak hiánya.
Diák: Most mondja meg nekem, professzor: azt tanítja a diákjainak, hogy majmoktól származnak?
Prof: Ha a természetes evolúciós folyamatra célzol, akkor természetesen igen.
Diák: Látta-e már valaha AZ evolúciót a saját szemével, uram?
(A professzor mosolyogva megrázza a fejét, kezdi látni, MI lesz a vita kimenetele.)
Diák: Mivel eddig még senki sem látta AZ evolúciós-folyamatot végbemenni, sot azt sem tudja bizonyítani, hogy ez egy folyamatos történés, azt jelentené mindez, hogy ön a saját véleményét tanítja, professzor? Akkor ön nem is tudós, hanem prédikátor?

(Nagy zajongás támad az osztályban.)

Diák: Van-e valaki az osztályban, aki látta már valaha a professzor agyát?

(Az osztály nevetésben tör ki).

Diák: Van-e itt valaki, aki hallotta már a Professzor agyát, érezte, megérintette azt, vagy érezte az illatát?.... Úgy tunik, senki nem tette. Tehát, a tapasztalati, állandó, kimutatható bizonyítékok megalapozott szabályai szerint a tudomány kimondja, hogy önnek nincs agya, uram. Ne vegye tiszteletlenségnek, uram, de hogyan adhatnunk így bármilyen hitelt az eloadásainak? (A teremben síri csend. A professzor a diákot nézi, arca kifürkészhetetlen.)
Prof: Azt hiszem, hit alapján kell elfogadnod, fiam.
Diák: Errol van szó, uram! Ember és Isten között a HIT a kapcsolat. És ez mindennek a mozgatója és éltetoje.

A diák..... Albert Einstein volt.

" A tudomány, vallás nélkül sánta, a vallás tudomány nélkül vak. " Albert Einstein

Albert Einstein

Álmomban Mesteremmel
tengerparton jártam, s az életem
nyomai rajzolódtak ki mögöttünk:
két pár lábnyom a parti homokon,
ahogy Õ mindig ott járt énvelem.
De ahogy az út végén visszanéztem,
itt-amott csak egy pár láb nyoma
látszott, éppen ahol az életem
próbás, nehéz volt, sorsom mostoha.
Riadt kérdéssel fordultam az Úrhoz:
"Amikor életem kezedbe tettem,
s követõdnek szegõdtem Mesterem,
azt ígérted, soha nem hagysz el engem,
minden nap ott leszel velem.
S most visszanézve, a legnehezebb
úton, legkínosabb napokon át
mégsem látom szent lábad nyomát!
Csak egy pár láb nyoma
látszik ott az ösvényen.
Elhagytál a legnagyobb ínségben?"

Az Úr kézenfogott, s szemembe nézett:
"Gyermekem, sose hagytalak el téged!
Azokon a nehéz napokon át
azért látod csak egy pár láb nyomát,
mert a legsúlyosabb próbák alatt
téged vállamon hordoztalak!

Régóta ismerlek már Istenem,
S egyre halkulnak bennem a "miért"-ek.
De homályos elmém bárhogy derül is,
valamit most sem értek.

Tudom, szereted minden művedet,
mert minden műved nagyszerű, remek.
Szereted a virágot, hisz színében
a mennynek színei tündökölnek.

Szereted a csillagot: tiszta, fényes.
A követ is: ház lesz, véd, menhelyet, ád;
a harmatot, a forrást: makulátlan,
s mert szótlanul terem, a füvet, s a fát.

Az állatot, mert törvényed szerint él,
s mint az ember, testvérbe nem harap;
a szitakötot, fecskét sast, galambot,
méhet és minden zümmögő bogarat,

Mik a szivárvány száz színét ragyogják,
s himporuk, pelyhük, tolluk lágy, puha;
szereted a gyermeket, mert arcán
az ártatlanság égi mosolya.

Szép minden műved, hát hogyne szeretnéd,
Gyönyörködsz benne, mind, mind értem ezt!
De engem, aki szégyenedre válok,
ezt nem értem, hogy engem miért szeretsz?!

Van széles út, van keskeny út, s magában

dönti el az ember, hogy merre indul:

tágas kapun, vagy szoros kapun által,

nem tudva még, mi várja álmain túl.

A tágas kapun akár kocsit hajtva

roboghat át sok diadalmi jellel,

a szoros kapun a fejét lehajtva,

alázatosan fér csak be az ember.

A széles úton sokan menetelnek,

a keskeny úton csak kevesen járnak,

a széles úton vetélytársak mennek,

a keskeny úton inkább szolgatársak.

Gondold meg, ember, a kétféle véget:

a széles út a kárhozatba ér el,

a keskeny útnak vége örök élet,

mit az Úr Jézus szerzett drága vérrel.

Ti Mesternek hívtok-és nem kérdeztek engem

Útnak neveztek-és nem jártok rajtam

Világosságnak hívtok-és nem néztek rám

Életnek neveztek-és nem kerestek engem

Bölcsnek hívtok-és nem követtek engem

Hatalmasnak neveztek-és nem kértek engem

Irgalmasnak hívtok-és nem bíztok bennem

Igazságnak neveztek-és nem féltek tőlem

Ha egyszer örökre elvesztek-ne okoljatok engem!

Adj időt a gondolatnak, erőd forrása ez.
Adj időt az imának, a legnagyobb erő a földön ez.
Adj időt a mosolynak, a lélek zenéje ez.
Adj időt a játéknak, az örök ifjúság titka ez.
Adj időt a szeretetnek, és légy szeretett, Isten adománya ez.
Adj időt az adakozásnak, az önzésre nem juthat idő.
Adj időt az olvasásnak, a bölcsesség kútja ez.
Adj időt a barátságnak, a boldogság útja ez.
Adj időt a munkának, a siker ára ez.
Adj időt a szeretetnek, a mennyek kulcsa ez.

„Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom.És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok.És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra szánom, szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból.A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik.

"VADVIZEK, HA MEDERRE TALÁLNAK

KÖVETIK A FOLYAM NAGYSZERŰ SORSÁT"

Akkor nem értettem meg az üzenetet. Megrekedtem a szavak súlyánál. Pedig tenyeremben tartottam az egészet. Mint egy érmet. A rossz oldalával a kéz felé. Belém mart, égetett, az emlékezetembe vésett üzenet. Fájt. Kinek ne fájna a szeretet hiánya. Pedig ott felül volt a másik, a bátorító, jó üzenet. De behunytam a szemem, és eldobtam magamtól mindent. Meg se néztem, mi van az érem másik oldalán. Ma már csak találgatni tudom. Megérteni?! Ott nyugszik az érem a ködös, szürke völgy vad vizében. Tán csodára vár. Arra a mederre, mely elviszi majd a Csendes-óceánba.

Janus arcú élet. Meddig fogom még eldobni magamtól sorsom érmeit? Meddig fogom gondolataimmal saját magam üldözni? Úgy érzem, kell, kell a hegycsúcs fényárba úszó csendje. Az erô, hogy lehajtott fejem ismét felemeljem. A bátorság, hogy elinduljak az úton, felfele. A Golgota bátorsága. Mert oda fel csak a szabadon vállalt keresztút vezet. Kell, hogy a szív újból dalolni kezdjen, mert bennem a kereszt hallgat, mindaddig, míg meg nem érinti a szív sugara. Meg kell értenem a fájdalom üzenetét. Várok. Talán valamivel türelmesebben, mint máskor. A szív csiszolni tudja mindazt, mi megérinti. A szenvedést is. Mikor már elkészült e munkával, mikor gyémántként csillog minden, értelmet kap minden egyes üzenet. A vadvizek lecsendesednek. A kereszt elküldte üzenetét, csendben, szavak nélkül. A ködös, szürke völgy vad vizét elárasztja a fény. Láthatóvá válik az üzenet. Ott lenn, a mederben, az érem másik oldalán.

Életed csalódásai tulajdonképpen az én szeretetem jelei. Üzenetem van számodra ma, gyermekem; ezt akarom elmondani neked, azért, hogy bearanyozza a viharfelhőket, amelyek életed fölött tornyosulnak, és hogy tompává tegye a tüskéket, amelyeken járnod kell.

Üzenetem egyetlen rövid mondat csupán, de rejtsd el azt a szíved mélyére. Legyen nyugvópárnád fáradt fejedet lehajtanod. Az üzenet így szól:

„Éntőlem lett e dolog.”

Nem gondoltál még arra, hogy mindaz, ami veled történik, engem is érint? Ami téged bánt, az az én szemem fényét bántja? (Zak 2,8). Mivel drága és értékes vagy szememben, rendkívül módon ügyelek a neveltetésedre. Amikor kísértések vesznek körül, ellenségek támadnak rád, tudd meg: „Éntőlem lett e dolog.” Én a körülmények Istene vagyok. Nem véletlenül vagy azon a helyen, amelyen állsz, hanem azért mert én választottam számodra azt a helyet.

Nem imádkoztál alázatért? Látod, éppen azért helyeztelek arra a helyre, mert ott megtanulhatod ezt a leckét. A téged körülvevő emberek és dolgok által az én akaratom munkálkodik. Pénzügyi gondjaid vannak? Nem tudod, hogyan jössz ki a fizetésedből? „Éntőlem lett e dolog.” Én vagyok az, akié a menny és a föld. Mert azt akarom, hogy mindent tőlem kérj és teljesen tőlem függj. Gazdagságom határtalan (Fil 4,19). Tedd ígéreteimet próbára, nehogy bárki is azt mondhassa rólad, hogy ebben a dologban nem bízol Istenben.

A nyomorúság éjszakája vesz körül? „Éntőlem lett e dolog.” Én, Jézus, tudom mit jelent ez. Hisz én vagyok a „fájdalmak férfia, betegség ismerője” (Ézs 53, 3.) Elvettem mellőled minden emberi támaszt, hogy hozzám fordulj, és örök vigasztalást vehess tőlem (2 Tesz 2, 16, 17).

Csalódtál barátaidban? Talán olyan valakiben, aki előtt megnyitottad a szíved? „Éntőlem lett e dolog.” Én engedtem meg, hogy csalódjál, hogy megtanuld: Én, Jézus, vagyok a te legjobb barátod. Megtartalak téged, és harcolok érted küzdelmeidben. Azután vágyom, hogy meghitt barátod lehessek.

Hazugságot mondott valaki rólad? Hadd tegye, te pedig jöjj annál közelebb hozzám, szárnyaim alá, távol minden szócsatától. Ha igazságtalanság ért, én vagyok az, aki: „Felhozza a te igazságodat, mint a világosságot, és a te jogodat, mint a delet” (Zsolt 37, 6).

Terveid halomra dőltek? Levert és kiábrándult vagy? „Éntőlem lett e dolog”. Hiszen te készítetted a terveket, és azután kértél, hogy áldjam meg azokat. Pedig én vagyok az, aki tervet készítek számodra. „Erőd felett való dolog ez, nem végezheted azt egymagad” (2Móz 18, 18). Te csak szerszám vagy, s nem a cselekvő.

Vágyva vártál, hogy valami nagy dolgot cselekedj értem? És most betegágyon szenvedsz! „Éntőlem lett e dolog”. Nem tudtam másként magamra irányítani figyelmedet, annyira el voltál foglalva nagy buzgóságodban. Néhány legmélyebb tanításomat akarom így közölni veled. Engem csak az szolgálhat, aki megtanult türelmesen várni. Leghathatósabb munkatársaim gyakran éppen azok, akik nem végeznek aktív szolgálatot, de megtanulták, hogyan éljenek az imádság fegyverével.

Hirtelen rád szakadt egy felelősségteljes, nehéz feladat? Indulj csak bátran, és számíts Rám. Azért helyeztelek téged ebbe a felelősségteljes munkába, hogy megtapasztald: „Megáld téged az Úr, a te Istened mindenben, amit cselekszel” (5 Móz 15, 18).

Ma egy korsó szent olajat adok kezedbe. Használd bátran és szabadon, gyermekem, hogy életed ösvényén a hitnek, bizalomnak és vigasztalásnak ezzel az olajával megkenhess minden szót, amely sért, minden körülményt, amely próbára teszi türelmed és gyöngeséged minden megnyilvánulását. Gondolj arra, mindaz, ami téged zavar és bánt, alkalom Isten számára, hogy segítségedre legyen. A tövisek oly mértékben tűnnek el, amilyen mértékben felismersz engem minden dolgodban. „Vegyétek szívetekre mindezeket az igéket, amelyekkel én bizonyságot teszek ellenetek e mai napon…, mert ez a ti életetek (5 Móz 32, 46-47)

/Laura A. Barton Snow/

Az Élet egyetlen esély - vedd komolyan,

az Élet szépség - csodáld meg,

az Élet boldogság - ízleld meg,

az Élet álom - tedd valósággá

az Élet kihívás - fogadd el,

az Élet kötelesség - teljesítsd,

az Élet játék - játszd,

az Élet érték - vigyázz rá,

az Élet vagyon - használd fel,

az Élet szeretet - add át magad,

az Élet titok - fejtsd meg,

az Élet ígéret - teljesítsd,

az Élet szomorúság - győzd le,

az Élet dal - énekeld,

az élet küzdelem - harcold meg,

az Élet kaland - vállald,

az Élet jutalom - érdemeld ki,

az Élet élet - éljed!

Kemény a harc, nehéz a kereszt terhe.
Nem bírom már!
- sóhajtod csüggedezve.
De tarts ki! Egyszer meglátod, megérted,
hogy a keresztre miért volt szükséged.

Vándor roskad le az útszél kövére.
Bot a kezében. Bárcsak célhoz érne!
De nem megy tovább! Hogyan érje el,
Ha olyan nehéz terheket cipel?

Amikor indult, erős volt és boldog.
Azóta annyi minden összeomlott.
Magára maradt. Szép napoknak vége.
Keserves, árva lesz az öregsége.
Szívében ott a kérdés szüntelen:
Mért lett ilyen az út, én Istenem?!
Ahogy így töpreng, kicsordul a könnye,
és leperdül az útszéli göröngyre.

Aztán elcsendesedik. Lehet-e
ilyen csüggedt, ha Isten gyermeke?
Magasba emeli tekintetét.
Ott majd megérti, amit itt nem ért.
Fogja botját, és indul vánszorogva.
Mintha a domboldalon kunyhó volna!
Odaér. Bemegy. Fáradtan lefekszik.
Elég volt már a vándorlásból estig.
Soká eltöpreng még bajon, hiányon,
míg végre lassan elnyomja az álom.

S magát álmában is vándornak látja,
útban a távol mennyei hazába.
A mennyei város ragyog feléje.
Oda igyekszik, siet, hogy elérje.
Kezében vándorbot, vállán keresztje.
Vállára azt maga Isten helyezte.
Siet örömmel. Föl! Előre! Föl!
A messzi cél, mint csillag, tündököl.

Hőség tikkasztja. Keresztje teher.
Útközben néha pihennie kell.
Kedves ház kínál pihenést neki.
Súlyos keresztjét ott leteheti.
S ahogy tovább-indulna, mit vesz észre?
Tekintete ráesik egy fűrészre.
»Olyan súlyos keresztet cipelek.
Jobb, ha belőle lefűrészelek«
- mondja magában.
»De jó, hogy megtettem!
Sokkal könnyebb!« - sóhajt elégedetten.

Siet tovább. Mindjárt elfogy az út,
S eléri a ragyogó gyöngykaput.
Ó, már csak egy patak választja el!
Jön-megy a partján, hídra mégse lel.
De hirtelen eszébe jut keresztje:

A túlsó partra az most híd lehetne.
Jaj, nem ér át! Hiába próbálgatja:
hiányzik a lefűrészelt darabja.
»Mit tettem!« - kiált kétségbeesetten.
»Most a cél közelében kell elvesznem,
mert keresztemet nehéznek találtam!«
S ott áll a parton keserű önvádban.

Azután új vándort lát közeledni,
s mert keresztjéből nem hiányzik semmi,
mint hídon, boldogan indulhat rajta,
hogy átjusson békén a túlsó partra.

»Rálépek én is!« Reménykedni kezd:
az ismeretlen, idegen kereszt
hátha átsegíti. Rálép, de reccsen
lába alatt. »Jaj, Istenem, elvesztem!
Uram, segíts!« Így sikolt, és felébred.
Még a földön van. Előtte az élet.
Csak álom volt a kín, a döbbenet.

»Megváltó Uram, köszönöm Neked!
Keresztemet Te adtad, ó, ne engedd,
hogy egy darabot is lefűrészeljek!
Amilyennek adtad, olyan legyen!
Te vezetsz át a szenvedéseken.
A Te kereszted szerzett üdvösséget,
De mivel az enyémet is kimérted,
Te adj erőt és kegyelmet nekem,
Hordozni mindhalálig csendesen!«

Megkértem Istent, hogy vegye el a büszkeségemet,
de Ő azt mondta: NEM!
Azt mondta, hogy a büszkeséget nem Ő veszi el, hanem nekem kell feladnom azt.

Kértem Istent, hogy adjon nekem türelmet,
de Ő azt mondta: NEM!
Azt mondta, hogy a türelem a megpróbáltatás mellékterméke amit nem kapni, hanem megszerezni kell.

Kértem Istent, hogy adjon nekem boldogságot,
de Ő azt mondta: NEM!
Azt mondta, csak áldását adhatja, a boldogság rajtam múlik.

Kértem Istent, hogy kíméljen meg a fájdalomtól,
de Ő azt mondta: NEM!
A szenvedés eltávolít a világ dolgaitól és közelebb visz Hozzá.

Kértem Istent, hogy adjon lelki fejlődést,
de Ő azt mondta: NEM!
Azt mondta, hogy a fejlődés az én dolgom, de hajlandó megmetszeni, hogy gyümölcsöt hozzak.

Kértem Istent, hogy segítsen másokat szeretni,
úgy, ahogyan Ő szeret engem.
Erre azt felelte: látom már kezded érteni.

Kértem erőt...
És Isten adott nehézségeket, amelyek erőssé tesznek.

Kértem bölcsességet...
És Isten adott problémákat, hogy megoldjam azokat.

Kértem bátorságot,
És Isten adott veszélyeket, hogy legyőzzem azokat.

Kértem adjon szeretetet...
És Isten adott gondterhelt embereket,
hogy segítsek rajtuk.

Kértem kegyelmet...
És Isten adott lehetőségeket.

Semmit sem kaptam, amit akartam és mégis megkaptam mindent, amire szükségem volt!

Mikor a szíved már csordultig tele,
Mikor nem csönget rád soha senkise,
Mikor sötét felhő borul életedre,
Mikor kiket szeretsz, nem jutsz eszükbe:
Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba – reményteljesen,
S fohászkodj: Mi atyánk, Ki vagy a mennyekben.

Mikor a magányod ijesztően rád szakad,
Mikor kérdésedre választ a csend nem ad,
Mikor körülvesz a durva szók özöne,
Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne roppanj bele!
Nézz fel a magasba, és hittel rebegd:
Uram! Szenteltessék meg a Te neved!

Mikor beléd sajdul a rideg valóság,
Mikor életednek nem látod a hasznát,
Mikor magad kínlódsz, láztól meggyötörve…
Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne keseredj bele!
Nézz fel a magasba, hajtsd meg a homlokod…
S mond: Uram! Legyen meg a Te akaratod!

Mikor a kisember fillérekben számol,
Mikor a drágaság az idegekben táncol,
Mikor a ”gazdagság” milliót költ, hogy éljen,
Ó, „Lélek”, nem csüggedj! Ne roskadj bele!
Nézz fel a magasba, tedd össze két kezed,
S kérd: Uram! Add meg a napi kenyerünket!

Mikor életedbe lassan belefáradsz,
Mikor hited gyöngül, sőt ellen támadsz,
Mikor lázad benned, hogy tagadd meg „Őt”…
Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne egyezz bele!
Nézz fel a magasba, s hívd Istenedet:
Uram! Segíts, s bocsásd meg vétkeimet!

Mikor hittél abban, hogy téged megbecsülnek,
Munkád elismerik, lakást is szereznek,
Mikor verítékig hajszoltad magadat,
S később rádöbbentél, hogy kihasználtak…
Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne ess kétségbe!
Nézz fel a magasba, sírd el teremtődnek:
Uram! Megbocsátok az ellenem vétkezőknek…

Mikor a „nagyhatalmak” a békét megtárgyalják,
Mikor a BÉKE sehol – csak egymást gyilkolják!
Azt kérded: Miért tűröd ezt?! Istenem! MIATYÁNK!
Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba, s könyörögve szólj:
Lelkünket kikérte a „Rossz”, támad, tombol!
Uram! Ments meg a kísértéstől! Ments meg a
„Gonosztól”

AMEN

„Az újjászületés a legnagyobb csoda ezen a világon. Az ember életének teljes megújulása. Nem fizikailag lesz mássá, hanem benső minősége szerint. A teremtés csodájához hasonlítható. Úgy jön létre, hogy Isten belenyúl az ember életébe és elvégzi a második teremtést. Újjáteremti és ezzel új viszonyba hozza magával s ezzel igazán a magáévá teszi.2 - Tímár Pál

Római levél 8:9-13 „Ti azonban nem test szerint éltek, hanem Szellem szerint, ha Isten Szelleme lakik bennetek. De akiben nincs a Krisztus Szelleme, az nem az övé. Ha pedig Krisztus bennetek van, bár a test a bűn miatt halott, a Szellem életet ad az igazság által. Ha pedig annak Szelleme lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halottak közül, akkor az, aki feltámasztotta a Krisztus Jézust a halottak közül, életre kelti halandó testeteket is a bennetek lakó Szelleme által. Ezért, testvéreim, adósok vagyunk, de nem a testnek, hogy test szerint éljünk. Mert ha test szerint éltek, meg kell halnotok, de ha a Szellem által megölitek a test cselekedeteit, élni fogtok”.

Istentől, és végeredményében a halálhoz vezető utat jelenti. Az önmagunkban fölismert gonosz megölése, amelyet a világ nemkívánatos lemondásnak vél, valójában AZ ÉLETHEZ VEZETŐ ÚT. “Ha A SZELLEM ÁLTAL megölitek a test cselekedeteit, ÉLNI FOGTOK” (Római levél 8:13 /b).

"A szél zúgása hallható a fák ágai között a levelek és virágok zizegésében, és mégis láthatatlan. Senki sem tudja, hogy »honnan jön és hová megy«" (János 3:8). Amilyen láthatatlanul hozza létre az Úr a szél zúgását, Lelke éppoly láthatatlanul gyakorol állandó hatást a szívre is. Egyesek életében - néha teljesen öntudatlanul - lassan-lassan olyan benyomások keletkeznek, amelyek a Megváltóhoz vonzzák őket. Ezeket a benyomásokat a lélek rendszerint az elmélkedés!!!, a Szentírás olvasása, vagy Isten Igéjének hallása által nyeri. Amikor azután az isteni befolyás mindig erősebb és közvetlenebb lesz, a lélek végül hirtelen és örömmel adja át magát Istennek. " /Ellen G. White: A világ reménye/Jézus élete, Nikodémus című fejezetéből/

Hallottál már egy szerelmes dalt,
Ami a szellemedet szabaditotta fel?
Láttál-e már napfelkeltét
És állt -e már a lélegzeted tőle?
Lehet hogy ez Ő?
Lehet hogy Isten beszél?
Hullattál-e úgy már könnyet.
Hogy nem volt rá okod?
Találkoztál-e már egy idegennel,
Aki tudta a neved?
Lehet hogy ez Ő?
Lehet hogy Isten mondja?

Ki tudja hogyan fog bennünket megtartani,
Hogyan ragadja meg a figyelmünket hogy bizonyitsa, ő elég?
Ő meg fog tenni mindent
És használni fog bármit amit csak akar,
Hogy elmondja, szeretlek.

Elvesztettél már valakit, akit szeretsz,
Akiről azt gondolod, most is itt kellene lennie?
Tudod-e milyen érzés,
Amikor megkötöz a félelem?
Lehet hogy valahogyan Ő is benne van?
Lehet hogy Ő beszél az egészen keresztül?

Ki tudja hogyan fog bennünket megtartani,
Hogyan ragadja meg a figyelmünket hogy bizonyitsa, ő elég?
Ő meg fog tenni mindent
És használni fog bármit amit csak akar,
Hogy elmondja, szeretlek.

Az Ő útjai magasabbak.
Az Ő útjai jobbak.
Bár néha furcsák.
Mi lehet furcsább,
Mint Isten egy jászolban?

Ki tudja hogyan fog bennünket megtartani,
Hogyan ragadja meg a figyelmünket hogy bizonyitsa, ő elég?
Ki tudja hogyan fog téged megtartani?
Hogyan ragadja meg a figyelmedet, hogy bizonyitsa Ő elég.?
Ő meg fog tenni mindent
És használni fog bármit amit csak akar,
Hogy elmondja nekünk, szeretlek.

Isten mondja: Szeretlek!

Álmomban látogatóban jártam ..... Bekopogtam, hogy beszélgetni szeretnék vele, ha van rám ideje. Az Úr elmosolyodott és így válaszolt:
- Az én időm végtelen, mindenre jut belőle. Mire vagy kíváncsi?
- Az érdekelne, mit tartasz a legfurcsábbnak az emberekben?
- Azt, hogy nem szeretnek gyerekek lenni, siettetik a felnőtté válást, majd visszavágyódnak a gyermekkorba. Azt, hogy akár az egészségüket is feláldozzák, hogy sok pénzük legyen, majd rengeteg pénzt költenek rá, hogy visszanyerjék egészségüket.
Azt, hogy izgatottan lesik a jövőt, hogy megfeledkeznek a jelenről, így aztán nemhogy a jövőt, de a jelent sem élik meg. Azt, hogy úgy élnek, mintha sose halnának meg és úgy halnak meg, mintha sose éltek volna.
- Atyaként mit szeretnél, ha gyerekeid mely tanulságokat jegyeznék meg?
- Tanulják meg, hogy senkiből nem lehet erővel kicsikarni a szeretetet. Hagyni kell, hogy szerethessenek. Nem az a legértékesebb, hogy mit szeretnénk az életben, hanem az, hogy kik állnak mellettünk. Tanulják meg, hogy nem célszerű másokhoz mérni magukat, saját magukhoz képest legyünk elbírálhatóak. Fogadják el, hogy nem az a gazdag, akinek a legtöbbje van, hanem az, akinek a legkevesebbre van szüksége. Tanulják meg, hogy csak néhány másodperc kell ahhoz, hogy mély sebeket ejtsünk azokon, akiket szeretünk, ám sok-sok év kell ahhoz, hogy ezek begyógyuljanak. A megbocsátást a megbocsátás gyakorlásának útján kell megtanulni. El kell fogadni, hogy vannak olyanok, akik mélyen éreznek, de nem tanulták meg kimutatni érzelmeiket. Meg kell tanulni, hogy bármit lehet pénzen venni, csak boldogságot nem. Két ember nézheti ugyanazt a dolgot és mégis két másféle dolgot látnak. Meg kell tanulni, hogy az az igazi barát, aki mindent tud rólunk és mégis szeret. Nem mindig elég, ha mások megbocsátanak, meg kell bocsátanunk magunknak is.
Búcsúzásnál megköszöntem szavait, Õ pedig így válaszolt:
- Az emberek elfelejtik, mit mondtál, mit csináltál. De arra mindig emlékezni fognak, hogy milyen érzéseket ébresztettél bennük.