Tudom, hogy most nem úgy alakulnak a dolgok, mint ahogy szeretnéd. Tudom, hogy sok álmod nem válik valóra. Szeretném, ha megértenéd: most sok minden nem úgy van, mint majd egy napon lesz. Nem örülök sem a köztünk lévő távolságnak, sem annak a fájdalomnak, amit elszenvedsz. Amíg eljövök érted, hogy atyám házába vigyelek, csak egyetlen dolognak szentelem magam: helyet készítek számodra. Lelkem pedig egy valamivel törődik – felkészít téged, hogy örömöd találd bennem és mindabban, amit majd nyújtok. Nem a világ útjára hívtalak el, ahol most mindent a lehető legkényelmesebbé kell tenned a magad számára. A lélek útjára hívtalak, arra, hogy szíved egyre inkább és mindenekfelett utánam vágyjon. Ne nyugtalanítsanak azok az álmok, amik széttörnek, míg itt a földön vagy. Lesznek nagy fájdalmaid is. De minden átélt szomorúságodat arra használja fel lelkem, hogy egyre jobban vágyakozz utánam. Rólam fog beszélni neked. Figyelj erre a hangra! Akkor fogod legtisztábban hallani, amikor a szenvedés eléggé megaláz ahhoz, hogy őt akarod meghallani; hogy tudd: képtelen vagy menni anélkül, hogy őt hallanád. A távollét ezen ideje, amikor annyi csalódás ér életkörülményeidet és saját magadat illetően, ébren tartja majd szívedet, hogy nagy örömmel fogadj engem, amikor végre megérkezem. Nem fogok késni. Pontosan a meghatározott időben jövök. Atyám adja meg majd a jelt. Figyeld a felharsanó kiáltást. Nem könnyű tudomásul venni, de tudnunk kell: Isten nem kötelezte el magát arra, hogy segíti szolgálatunkat, hogy megakadályozza válásunkat, hogy megóvja egészségünket, hogy gyerekeink életét egyenesbe hozza, hogy megfelelő szintű bevételt biztosít, hogy megszünteti az éhínséget, hogy megóv bennünket olyan gyötrő gondoktól, melyek úgy feldúlják lelkünket, hogy az rosszabb, mint a halál. Nem számíthatunk arra, hogy Isten oly módon rendezi el életkörülményeinket, hogy jól érezzük magunkat. Arra számíthatunk, hogy Isten türelmesen elhárít minden akadályt, annak útjából, hogy jelenlétét élvezzük. Elkötelezte magát, hogy örömöt nyújt számunkra, s számíthatunk rá, hogy éppen elég ízelítőt ad abból az örömből, ill. elég reménységet, hogy a legjobb még ezután következik – ahhoz, hogy afelé haladjunk a szívünket szakadatlanul érő fájdalom ellenére is.
