Régen írtam le a gondolataimat ide a blogba... Persze szó sincs arról, hogy nem lenne miről filozofálgatni, csupán itt legbelül is lavírozok a két világ között. (Az utóbbi időben egyre kevesebb sikerrel.) Nem tudom, hogy mások, hogy csinálják, de én sokszor kudarcot vallok és elveszek a fizikai lét egyre nagyobb kihívásai között. Leginkább elsődleges ellenségemmel hadakozok: az idővel.

Most év vége felé sikerül egy kicsit a gondolataimat is rendezni, mert mostanában már azokat is kerülöm. Valahogy azt érzem, hogy egyre több és több a tennivaló, egyre jobb szervezőképességet igényel az embertől az élet. Közben egyre ritkábban engedem a saját gondolataimat felszínre jutni.

Így sikeresen átjutok az ügyes-bajos dolgaimon, de a lelki táplálék felvételére már se erőm, se időm. A fejembe szinte folyamatosan egy kis kalendáriumot működtetek és nem sikerül ráhangolódnom az itteni témákra. Ezt pedig a hit-életem szenvedi kárát, amelyet korábban felépítettem. Nem Istenbe vetett hitem lesz kérdőjeles, hanem a vele eltöltött egyre kevesebb idő következtében nem sikerül hitből élnem. Kényelem vagy kényszerűség miatt átveszem az életem feletti irányítást és megyek a saját fejem után. És miért? Mert úgy érzem, hogy az idő rövid és nem várhatok.

Tudom, hogy nem ez a legjobb módja a test és a lélek egészségének, de a lélek hangját csak nyugalomban vagyok képes fogni. Ilyen gyors élettempóban viszont nekem nem sikerül ráhangolódni...