Már gyerekkoromban sokat töprengtem az élet és az emberi viselkedés dolgain és számos spirituális vagy magyarázat nélkül maradt emléket őrzök, amelyek korán tudatosították bennem, hogy a létezésnek más dimenziói is vannak. Vajon tényleg léteznek indigók?
A családi szeretetburokból kilépve az állatokban találtam még meg azt, amit az emberekben nem mindig. Hatalmas szeretetvágy élt bennem. Minden állatot be akartam fogadni vagy meg akartam menteni. Állandóan egy farmról álmodoztam... Míg az unokatesóim sok pénzről (Ez ma is látszik, pénzügyi vonalon maradtak), én meg egy házról, ahol minden jó ember és állat együtt él szeretetben, békében és harmóniában.
Az iskolában mindig szorgalmasan tanultam, igaz, hogy nagyon nehezen tudtam koncentrálni az elhangzottakra. 10-20 perc elég volt általában és én már egy másik világban jártam. Ennek ellenére jól tanultam, hiszen tudtam, hogy ez a dolgom és nem akartam a családomnak csalódást okozni. Egyetlen tantárgyra gondolok vissza fájó szívvel: a fizikára. Nagyon nem szerettem a példákat számolgatni és szinte csak az volt. A matematika sem tartozott a kedvenceim közé, de a tanárunk kedvessége miatt megbékültem a tárggyal. Viszont azt vettem észre, hogy bármennyire is imádtam a kémiát, de a feladatok ott is elkedvetlenítettek. Tudom, hogy ezek szükségesek, de mit csináljak, ha nem kötik le a figyelmem? Ebben az időben már határozottan asztalosnak készültem. Imádtam a technikát, a rajzot, a művészeteket, a mozgást, a gyakorlatias dolgokat (kalapálni, fűrészelni, fúrni, apró dolgokat készíteni). Érdekes módon az elméleti részek elsajátítása hatalmas önfegyelmet, kitartást és szorgalmat igényelt tőlem. (Ez mai napig így van. Szeretem az élet valódiságában megtapasztalni a dolgokat.) Rendszerint a papám nyakán lógtam és állandó késztetést éreztem arra, hogy valami érdemleges dolgot csináljunk, másrészt bajtársat is találtam benne egy-egy állat becsempészéséhez az otthonunkban. Így éltünk... hol papagájokkal, hol halakkal, hörcsögökkel, tengerimalaccal, sáskákkal, macskával, kacsával. Mikor mit sikerült. Ha rajtam múlt volna, akkor még itt sem álltam volna meg, de édesanyám ezen akcióimban nem volt cinkosom. Mivel ő csak messziről szereti az állatokat, így sokszor rászorultam találékonyságomra, hogy kitaláljak egy-egy hihető történetet családunk hirtelen gyarapításának okáról.
A tanítási szüneteket rendszerint a nagyszüleimnél töltöttem az unokatestvéreimmel. Mennyit játszottunk! Leginkább tanítani szerettem. Emlékszem, péntekenként mentünk a vásárba, amit mindig nagyon vártam... az állatok miatt. Sajnos, a nagyszüleimnek nem volt semmilyen háziállatuk sem, így alig vártam a vásárnapot... Titkon remélve, hogy becserkészhetek párat (Olykor sikerült néhány nyúlhoz vagy kacsához hozzájutnom, amelyeket a végtelenségig szerettem és gondjukat is viseltem. Igaz, amikor eljött az ítélet napja, kirohantam volna a világból.)
A nagyszüleimnél leginkább babaruhákat varrtam (vagy felköltöztem az almafára). Imádtam ruhákat tervezni. Egész kis katalógusom volt már a terveimből. Nagymamám volt a példaképem, aki csodás ruhákat varrt nekünk. Ezzel én is jól jártam, hiszen a lehullott anyagokat felhasználhattam a babaruhákhoz. Szatyor számra varrtam a babakelengyéket vagy a szomszéd tyúkjaihoz jártam és csak szemléltem őket ahogy járkálnak kotyognak, csipegetnek. Olyan szépnek találtam minden mozdulatukat, de sehogy sem sikerült megértenem, hogyan lesz a tyúkból kotló ...
Vasárnaponként nagymamám gyakran vitt minket templomba, ahol leginkább csak testileg voltunk jelen. Nagymamám egyik vállán az egyik unokatesóm, a másik vállán pedig én szundikáltam. Esténként gyakran imádkoztunk... Ma is tisztán vissza tudom idézni azokat az estéket és szinte hallom, ahogy nagymamám elmond egy sort és mi hárman ismételjük utána. Pedig nagyon kicsik voltunk... Olyan különös álmaim voltak ebben az időben, amelyek éveken keresztül kísértek... És csak most sikerült megfejtenem őket!
Nagypapám kertszeretete is ott élt bennem. Habár ekkor már állatorvosnak készültem, hogy minden állatot megmenthessek, de hamar kiderült, hogy a vér látványát, a tűt, a kést és hasonló kegyetlenségek megviselnek. Aztán etológiával foglalkoztam sokáig és bújtam a szakkönyveket (elsősorban a papagájok érdekeltek), de a vadállatok harciassága felkavaró volt számomra. (A tervezés sok tekintetben érdekelt: építészet, belsőépítészet, divattervezés stb. Bizonyos szintig mindegyikbe belekóstoltam.) Ennek ellenére csodálatos találmánynak tartottam és tartom ma is a természetet. Ezért fordultam a növényekhez. Nagyon hálásak ők is és pozitív hatásuk az emberi lélekre vitathatatlan. Árasztják magukból a csendet, a békességet, a megnyugvást, a szépséget. Ma már biztosan tudom, hogy mindez: LÉTELEMEM.
Mindent megkaptam gyerekként, amely lelki fejlődésemet segítette. Tarthattam kedvenceket és hosszú, kemény harcok árán sikerült elérnem, hogy kertes házba költözzünk. Felhőtlenül boldognak éreztem magam és gyűjtöttem az állatseregeket magam köré... Aztán rá kellett jönnöm egyetemi éveim alatt, hogy az élet nem csak megértésből, odafigyelésből és csupa szeretetből áll. Azt mondták, aki elvégez egy egyetemet, az kellő felkészítést kap az életre. Mármint a csalás, hazugság, érvényesülési képességek kamatoztatása stb. terén biztosan. Talán ezért sem szívesen emlékszem ezekre az évekre. De az arborétum és a sok-sok dísznövénykertészet, ahova menekültem olykor, segített átvészelni a nehezebb pillanatokat. Ebben az időben lettem a Tillandsiák szerelmese és boldog tulajdonosa számos szépségnek.
Négy egyetemi év után - elsősorban nyelvtanulás miatt - kerültem Nagy-Britanniába. Ez idő alatt egy olyan életet élhettem, amelyről az álmaim szóltak... Legfőképpen nyugalom jellemezte ezt az időszakot. Az emberek kedvesek egymással, érdeklődnek a másik iránt, az ügyintézéstől kezdve a vásárlásig mindenhol emberszámba vesznek, segítenek. És szinte minden téren azt éreztem, hogy része vagyok az életnek. Nagyon sokféle embert megismertem különböző nemzetiségűeket, akikkel feledhetetlenül szép emlékeket őrzök az együtt töltött időkről.
Ez idő alatt komoly fordulópontot vett az életem. Egyre kedveltebb időtöltéssé vált számomra az olvasás. A borongós, esős napok, a tengerparti lágy napfény ideális volt hozzá... Itt szembesültem először korunk táplálkozási szokásainak és a boltban vásárolt élelmiszerek veszélyeivel. Az egészséges táplálkozás lehetőségeinek megismerésével teljesen átalakítottam az életmódomat. Igyekszem biztos forrásból vásárolni vagy saját magam megtermelni az alapanyagokat és elkészíteni az ételeket. Legyen az pékáru, sütemény, étel vagy ital. Érdekes módon nem kellett drasztikus változásokat kieszközölnöm. Valahogy tudat alatt éreztem, hogy mire van szükségem... A legmegdöbbentőbb az, hogy tökéletesen egyezik azzal, ami a Bibliában szerepel.
Miután hazajöttem, befejeztem az egyetemet, de kedvem szegte az, hogy nem derült ki számomra, mit is tudnék ezzel csinálni komolyan. A valóság mintha azt mutatná, hogy bármit megtehetsz, ha érvényesíteni tudod az akaratodat és rendelkezel a megfelelő kapcsolatokkal, eszközökkel. Azt éreztem, hogy a fenntarthatóság, a közös érdek, egy szebb jövő csak hiú ábránd marad ilyen keretek között. Ezért a tervezés evilági változata nem való nekem.
Ezt követően mégis beiratkoztam ismét az iskolába. Gondoltam, kézzelfoghatóbbá teszi az előző célt. Olyan szeretettel, odaadással és segítőkészséggel tanítottak igen neves szakemberek, hogy nagyon jó emlékkel gondolok vissza. Itt már elgondolkodtam azon, hogy micsoda különbség van, ha együttműködést és érdeklődést tapasztalva próbálják átadni a tudást.
Közben elkezdtem dolgozni és egyre jobban megvilágosodott előttem, hogy miről is szól az élet:
"Minden a pénz és a karrier és másokon taposva megyek előre. Hadd lássák, hogy mire vittem! Mire vitted? Ne felejtsd el: "Minden rossznak gyökere a pénz szerelme." (1 Thess 6,10) Véres út a karrier, a meggazdagodás útja. Embereken kell keresztültaposni. Valakitől el kell venni azt, amivel nekem többen lesz. Lehet, hogy körülötted is már mindenkit elnyomtál, mert az számít, hogy megmutassam, ki leszek." - Trausch Liza
***
Mindig nagyon kíváncsi voltam szinte minden iránt, és ami igazán lekötötte a figyelmem, azért képes voltam nagy áldozatokat hozni. Pl. szabadidő hiányában az éjszakáimat szántam arra, hogy a webszerkesztést elsajátítsam. Az utóbbi időben ennek grafikai részével és számos képszerkesztő, animációkészítő programmal is megismerkedtem. De a nagy szerelem, az a Photoshop és az olvasás. Nagyon szeretek olvasni és folyton a miértekre keresem a választ és mindennek az okát akarom tudni.
Néhány évvel ezelőtt egy ismerősöm által kezdtem közeledni a parapszichológiához, az asztrológiához és az ezotériához, de érdeklődésem nem csapott át bizonyságtételbe. Annak ellenére, hogy saját életemet áttekintve is számos összefüggést véltem felfedezni, mégis A mennyei prófécia c. könyv hozta meg a változást. Sok mindenre magyarázatot adott, de nem elégített ki. Még akkor sem tudtam sok kérdésemre a választ. Meg akartam ismerni ennek a rendszernek a lényegét, működését, értelmét amiben élünk. Azt biztosan éreztem, hogy az emberi életnek nem arról kell szólnia, amit látok és tapasztalok. Kell, hogy legyen valamilyen magyarázat.
Annyi minden érdekelt már korábban is és nehéz lenne bármit is előnyben részesíteni. Általános iskolában és gimnáziumban rajongtam a biológia, kémia, környezet, földrajz, rajz, irodalom, történelem, művészettörténet, technika iránt és úgy érzem, hogy életem későbbi szakaszait is végigkísérték. Egyetemi éveim alatt ezeken kívül még a filozófia, esztétika, etika, szociológia kötötte le nagyon a figyelmem. Mindig figyeltem az embereket, az állatokat, a környezetem és hallgattam. Apró rezdülések számomra rengeteg információt hordoztak emberekről, helyzetekről stb. Mára szinte azt veszem észre, mintha belelátnék az emberek lelkébe.
Az ezotéria után etikával és filozófiával foglalkoztam komolyabban. Rengeteg könyvet elolvastam és ezen tudományágak, valamint az individuálpszichológia és a spiritualitástudományok oldaláról. Tanulmányoztam más dimenziókról szóló írásokat és kapcsolatot kerestem a különböző magyarázatok között. Nem voltam elfogult egyik irányba sem, de itt egy rövidebb időre megálltam, mert nem kaptam meg a számomra elfogadható választ. Persze minden tudományágnak van, de mégsem éreztem teljesnek a képet. Úgy gondoltam, hogy valamilyen szintem mind a hitre épül. Mindegyik másban hisz és talán nem is az a fontos, hogy miben, csak az, hogy erős legyen a hit bennem, hiszen az pozitív gondolatokat áraszt, erőt, kitartást, reményt ad, hogy az ember a nehéz helyzeteket megoldja.
Tettem a dolgom eddig, éltem az emberek sablonszerű életét, de mégsem éreztem, hogy az életem ezzel teljes lett volna. Nem tudtam mit kezdeni a bennem szunnyadó gondolatokkal, érzésekkel. Nem tudom, honnan jönnek, és miért nem tudom kitörölni őket. Mi az a világ, amelyből erőt merítek, amelybe menekülök, amelybe hiszek?
Mit hoz az élet... Elküldte a hiányzó láncszemet a gondolatsorhoz (Erről a Csendes percek c. menüpontban is írtam.). Eszembe sem jutott volna, hogy elolvassam a Bibliát, hiszen nem voltak bennem vallási elkötelezettségek. Persze, hogy óvatosan közelítettem meg a dolgot. Bevallom, hogy le voltam döbbenve! Istenem, ha én ezt olvastam volna korábban!!!
Most már látom, hogy egyik teória sem fogja a megoldást elhozni az ember életében. Gondolkodhatunk fenntarthatóságban, szigorúbb jogszabályokban, óriási pénzek folyhatnak el újabb és újabb tervekre, világmegváltó ötletekre stb. A bajok forrása nem csak az ember fejében van, hanem a lelkében és a szívében. És itt kellene kezdeni a gyógyítást.
2008. januárja fordulópont volt az életemben. "Az újjászületés a legnagyobb csoda ezen a világon. Az ember életének teljes megújulása. Nem fizikailag lesz mássá, hanem benső minősége szerint. A teremtés csodájához hasonlítható. Úgy jön létre, hogy Isten belenyúl az ember életébe és elvégzi a második teremtést. Újjáteremti és ezzel új viszonyba hozza magával s ezzel igazán a magáévá teszi. " - Tímár Pál. Római levél 8:9-13 " Ti azonban nem test szerint éltek, hanem Szellem szerint..."
Úgy érzem, hogy a lehető legjobban használtam ki az ezt követő időszakot, amely most már egész életemre hatással lesz. Bátran állíthatom, hogy átléptem a teljes felnőtté válás küszöbét. Amikor tökéletesen tudatában vagy annak, hogy ki is vagy valójában, akkor válik igazán éretté az ember. Az ember mindig is fog hibákat elkövetni vagy rossz döntéseket hozni, hiszen a bűn öröklött tulajdonságunk. De ha ilyen helyzetben is van valaki, aki az ember javára fordítja és élete minden lépését igazgatja, akkor ott helye már nincs a kérdőjeleknek. Egy dolgot biztosan megtanított az élet: Csak Istenben bízhatsz!
My Desire:
